Moszkva elégedetlen az EBESZ munkásságával

Moszkva |

<p>Moszkva szerint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelői nem követik figyelemmel a nehézfegyverzet visszavonását Délkelet-Ukrajnában, ezért sürgette a nemzetközi szervezet vezetőit, utasítsák az ukrajnai missziót a minszki megállapodásokban rögzített feladat végrehajtására.</p>

Erről szerdán beszélt az orosz külügyminiszter, amikor Gérard Larcher francia szenátusi elnökkel tárgyalt Moszkvában. Úgy fogalmazott, hogy a nehézfegyverzet - legalábbis a felkelők általi - visszavonását "nem kíséri az EBESZ-megfigyelők tevékenysége".

Szergej Lavrov emlékeztetett arra, hogy német, francia és ukrán kollégájával kedden Párizsban megegyeztek: nem kell "más elképzelést" kialakítani az ukrajnai rendezési folyamat ellenőrzésére. Hozzátette: "Minszkben pontosan megállapodtunk abban, hogy ezt a szerepet az EBESZ-nek kell ellátnia, a szervezet misszióját ebből a célból meg kell hosszabbítani, meg kell erősíteni személyi állományát, felszerelését, eszközeit és pénzügyi támogatását is".

A múlt héten Kijev az ENSZ és az Európai Unió békefenntartóinak bevonását kezdeményezte a délkelet-ukrajnai rendezésbe. Az orosz diplomácia vezetője kiemelte, hogy most "nagyon sok függ" az EBESZ által küldött megfigyelők "tisztességes, pártatlan, elfogulatlan hozzállásától". Azt mondta, hogy az EBESZ-megfigyelőknek "a szárazföldön történteket kell rögzíteniük, hogy ne üljünk fel olyan törekvéseknek, amelyek úgy állítják be a helyzetet, mintha a minszki megállapodásokat máris felrúgták volna".

Lavrov szerint Ukrajna határain kívül és Kijevben sincsenek kevesen, akik felrúgnák az egyezséget, így a tűzszünetet is. Kijev, a szakadár délkelet-ukrajnai régiók, az EBESZ és Moszkva képviselői a "normandiai négyek" állami vezetőinek hosszas tárgyalásait követően írták alá nemrégiben a tavaly őszi minszki megállapodások végrehajtásáról szóló dokumentumot a fehérorosz fővárosban.

Az orosz külügyminiszter alapvető fontosságúnak nevezte az egyezmény részeként meghatározott ukrajnai alkotmányos reform végrehajtását, azon belül is Ukrajna decentralizációját. Gérard Larcher francia szenátusi elnök ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a "normandiai négyek" - Németország, Franciaország, Ukrajna és Oroszország - parlamentjei hozzájárulhatnának az ukrajnai alkotmányos reform végrehajtásához. Hangsúlyozta, hogy hasznos lehetne, ha az ukrán fél figyelmébe ajánlhatnák, "hogyan értelmezik a decentralizációt Franciaországban".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?