Móri mészárlás: Hajdú László felmentését kérte ügyvédje

Budapest |

<p>Felmentést kért a móri bankrablás ügyében Hajdú László védője a Fővárosi Bíróságon szerdán. A megismételt elsőfokú eljárásban megtartott perbeszéd során Kamarás Géza ügyvéd azt mondta, hogy védence nem is járt a bűncselekmény helyszínén.</p>

A bűnüldöző hatóságok tudják, hogy más követte el a nyolc halálos áldozatot követelő 2002 májusi vérengzést, ezért indokolt Hajdú László bűncselekmény hiányában történő felmentése.
Egy másik eljárásban W. Róbert ellen áprilisban emelt vádat az ügyészség a móri vérengzés miatt a Fejér Megyei Bíróságon. Abban az eljárásban volt egy másik gyanúsított is, ám ő még a nyomozás során előzetes letartóztatása alatt öngyilkosságot követett el.

W. Róbert és Hajdú László ügye mellett egy harmadik eljárás is folyamatban van a móri ügyben. Itt Hajdú vádlott-társának, a móri ügy miatt jogerősen - feltehetően ártatlanul - tényleges életfogytiglanra ítélt Kaiser Edének a perújítását tárgyalja majd a Fővárosi Bíróság.
Hajdú László és Kaiser Ede ellen a móri ügyön kívül több más minősített rablás miatt is vádat emelt az ügyészség. Azokban az ügyekben a vádlottak - egy emberölési kísérletet leszámítva - javarészt beismerő vallomásokat tettek, így minden bizonnyal akkor is sok éves szabadságvesztésre számíthatnak, ha a móri ügyben végül felmentik őket.

Szerdai védőbeszédében Kamarás Géza beszélt arról is, hogy a hatóságok Hajdúra nézve terhelő bizonyítékokat "kreáltak", például a felismertetések során.
A gombhoz keresték a kabátot, nem pedig a kabáthoz a gombot" - fogalmazott Hajdú védője.
Az ügyvéd szerint a nyomozó hatóságok a gyanúsítottakat és a tanúkat is megpróbálták befolyásolni a kihallgatások során.

A védő szerint nyomatékos enyhítő körülmény, hogy Hajdú László fél évtizede büntető eljárás hatálya alatt áll, méghozzá éppen a móri ügyben, amellyel így összeforrt a neve, és amely miatt éveken át rendkívül szigorú körülmények között tartották fogva.
A védő a korábbi eljárásban kiszabott 15 éves szabadságvesztésnél lényegesen enyhébb büntetést indítványozott Hajdúra a vádban még szereplő minősített rablások miatt.
A Fővárosi Bíróság várhatóan október 13-án, Hajdú László utolsó szó jogán előadott védekezését követően hirdeti ki az első fokú ítéletet. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?