Mike Pompeo: Kim Dzsong Unnak "visszafordíthatatlan" lépéseket kell tennie

Mike Pompeo
Washington |

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerint Kim Dzsong Un észak-koreai vezetőnek "visszafordíthatatlan" lépéseket kell tennie, ha megegyezésre akar törekedni Donald Trump amerikai elnökkel.

Pompeo az ABC televízió Ez a hét című, vasárnap délelőtti politikai vitaműsorának nyilatkozott, még a közel-keleti körútja előtt. Az amerikai diplomácia irányítója Szaúd-Arábiában tárgyalt, jelenleg Izraelben van, és onnan Jordániába megy. 

Pompeo az interjúban hangsúlyozta, hogy Észak-Koreának az atomfegyver-programját kell "visszafordíthatatlanul" felszámolnia, ha bármiféle megegyezést akar az amerikai elnökkel. "Szánt szándékkal használjuk a visszafordíthatatlan kifejezést" - fogalmazott, és hozzátette, hogy Phenjannak ezzel kell demonstrálnia, hogy a Koreai-félsziget atomfegyver-mentesítése megtörténik. 

A külügyminiszter kitért a korábban Phenjanban Kim Dzsong Unnal tartott találkozójára is. Elmondta, hogy "termékeny" eszmecsere volt, és azzal a benyomással távozott az észak-koreai fővárosból, hogy "valódi lehetőség" kínálkozik a megállapodásra Donald Trump és Kim Dzsong Un között. Pompeo szerint ugyanis Kim késznek mutatkozott arra, hogy az amerikai követeléseket megvitassa a csúcstalálkozón. 

Az amerikai diplomácia vezetője egyúttal óvatosságra is intett, mondván, hogy Észak-Korea korábbi ígéretei "hamisaknak bizonyultak, vagy Phenjan képtelen volt betartani azokat". Washington "a korábbiaktól eltérő tárgyalási módszerekkel" él majd, hangoztatta Pompeo, ám részletekbe nem bocsátkozott. 

Lindsey Graham, dél-karolinai republikánus szenátor a Fox televízió vasárnap délelőtti politikai vitaműsorában szintén reményét fejezte ki az amerikai-észak-koreai tárgyalások eredményességét illetően, de úgy fogalmazott: "közel vagyunk a történelmi békéhez, de közel vagyunk a háborúhoz is". Úgy vélte ugyanis, hogy ha Kim Dzsong Un csak "játszadozik" Donald Trumppal, majd a tárgyalások után minden megy tovább a régi kerékvágásban, "akkor a háborúhoz vezető úton találjuk magunkat". 

Donald Trump egyébként pénteki sajtóértekezletén a várható csúcstalálkozóra utalva leszögezte: "nem hagyjuk, hogy játszadozzanak velünk. Reményeink szerint megállapodunk, de ha nem, úgy is jó". 

John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, szintén a Fox televízióban, megerősítette, hogy a csúcstalálkozóra biztosan sor kerül, de arról még nem született megállapodás, hogy hol tartják. A CBS televíziónak Bolton úgy nyilatkozott, hogy Trump elnök eltökélt ugyan és reményeket fűz az áttöréshez, de "az amerikai kormányzat nem naiv".
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?