Merkel még nem zárná ki a nagykoalíciót

Berlin |

<p>Nem lehet kizárni, hogy a következő ciklusban ismét nagykoalíció vezeti majd Németországot - jelezte Angela Merkel kancellár a vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után a törvényhozásba bejutott pártok vezetőinek televíziós fórumán.</p>

A CDU/CSU jobbközép pártszövetség vezetője az országos köztelevíziókban (ARD, ZDF) közvetített fórumon hangsúlyozta: matematikailag két koalíció lehetséges, a CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek összefogása, vagy a szociáldemokratákkal (SPD) 2013-ban kezdett kormányzás folytatása, mivel ahhoz is biztosított lenne a többség az új Bundestagban.

A számok azt mutatják, hogy "nincs leváltott nagykoalíció".

Hozzátette: tudomásul veszi, hogy Martin Schulz SPD-elnök szerint pártjának ellenzékbe kell vonulnia, de ezt a kérdést "holnap újra meg lehet beszélni". Kiemelte, hogy a mostani "viharos időkben" minden pártnak felelősen kell politizálnia.

TÖBB VÁROSBAN TÜNTETTEK AZ AFD ELLEN

Arra a kérdésre, hogy el tud-e képzelni kisebbségi kormányt, azt mondta: Németországnak stabil kormányra van szüksége.

Schulz: Merkel kampánya botrányos volt

Martin Schulz SPD-elnök botrányosnak nevezte Angela Merkel választási kampányát, mint mondta, a kancellár "rendszerszerűen megtagadta" a vitát a "demokratikus baloldal és a demokratikus jobboldal" között, és ezzel "vákuum" keletkezett, amelybe benyomult az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű párt.

A CDU/CSU-nak nagy felelőssége van az AfD megjelenésében, és támogatottságának visszaesése "megérdemelt vereség" - mondta Martin Schulz. 

AfD: a jól integrált "migráns hátterűek" Németországhoz tartoznak

Az SPD feladata most az, hogy ellenzékben "stabilizálja a demokráciát", és "erős bástyát" alkosson a "demokrácia ellenségeivel", az AfD-vel szemben - tette hozzá.

Jörg Meuthen, az Alternatíva Németországnak (AfD) társelnöke kijelentette, hogy pártja nem idegenellenes és szélsőjobboldali. Nem is tűrnének el idegenellenes vagy rasszista álláspontokat a Bundestag-frakcióban, de - mint mondta - "nincs is ilyen nálunk". 

Az AfD azt vallja, hogy a jól integrált "migrációs hátterű" emberek Németországhoz tartoznak, sok kiválóan beilleszkedett, dolgozó ember él az országban bevándorló háttérrel, és éppen "ezek a migránsok" támogatják leginkább az AfD-t, mert megdöbbennek mindattól, ami Németországgal történik - fejtette ki a társelnök. Mint mondta, az illegális migráció "nemzetünk fokozatos felszámolásához" vezet, és a nagyvárosok központjában "alig látni németeket".

AZ AFD VIZSGÁLÓBIZOTTSÁGOT KEZDEMÉNYEZ MERKEL MENEKÜLTPOLITIKÁJA MIATT

Angela Merkel kancellár megjegyezte: ő nem tudja megkülönböztetni az utcán, hogy ki az, aki migrációs hátterű német állampolgár, és ki az, aki migrációs hátterű nem német állampolgár. Az pedig, hogy az AfD egyik vezetője szerint "el kell takarítani Anatóliába" a társadalmi integrációért felelős, Németországban született török származású államminisztert, jelzi, hogy azért "vannak problémák" a Bundestagba újonnan bejutott pártnál. Az államminiszterről tett kijelentések "mindent elmondanak" az AfD-ről - mondta Merkel.

Jörg Meuthen arról is beszélt, hogy szigorú ellenzéke lesznek a következő kormánynak, és parlamenti vizsgálóbizottsággal akarják feltárni a menekültpolitikában és az euróövezeti válság kezelésében elkövetett "jogsértéseket". Erről a kancellár azt mondta, hogy nem futamodik meg semmilyen vizsgálóbizottság elől.

A műsorvezetők Magyarországra vonatkozó kérdéseire Jörg Meuthen kijelentette, hogy egy uniós tagországot sem szabad arra kötelezni, hogy több menekültet fogadjon be, mint amennyit akar. Az AfD az erős nemzetállamokból álló EU, a "szülőföldek Európája" elképzelés híve.

Katrin Göring-Eckardt, a Zöldek kampányának egyik vezetője azt mondta, nem kizárni kell Magyarországot az EU-ból, hanem gondoskodni kell arról, hogy betartsa a szabályokat. A többi között hozzátette, hogy támogatni kell a demokratikus, EU-párti ellenzéket.

Martin Schulz hangsúlyozta, hogy a magyar kormány a kvótaperrel tanúsított magatartással "megkérdőjelezi az európai jogközösséget".

CSU: az AfD-t a média fújta fel

 Joachim Herrmann, a bajor CSU kampányának vezetője hangsúlyozta: elfogadhatatlan, hogy a műsor fele az AfD-ről szól. Mint mondta, a közszolgálati televíziókat súlyos felelősség terheli, mert nem a helyén kezelték, hanem folyton napirenden tartották és ezzel "felfújták" a pártot. Hangoztatta, hogy az AfD helyett a Németország előtt álló kihívásokkal kellene foglalkozni.

A liberális FDP elnöke, Christian Lindner kiemelte, hogy nem szabad mindig felülni az AfD "provokációinak" a Bundestagban, hanem szakmai munkát kell végezni.

A Zöldek és az FDP részéről egyaránt jelezték, hogy hajlandóak tárgyalni a kormányzati együttműködés lehetőségéről a CDU/CSU-val, de csak akkor lehet szó közös kormányról, ha fő célkitűzéseiket megvalósíthatják. Christian Lindner aláhúzta: ezek közé tartozik egy kanadai mintájú bevándorlási törvény megalkotása, amelyen a liberálisok már akkor is dolgoztak, amikor az AfD még gondolatban sem létezett.

A többi között hozzátette: az FDP elutasítja Emmanuel Macron francia elnök azon tervét, hogy az összesített hazai össztermék (GDP) több százalékából - azaz több száz milliárd euróból - álló közös költségvetése legyen az euróövezetnek, ha mindennek csak az a célja, hogy a németek befizetéseiből támogassák a francia állam fogyasztását, vagy Olaszországban Silvio Berlusconi volt kormányfő gazdaságpolitikai hibáinak kijavítását.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?