Merkel magához vonja a német menekültpolitika irányítását

Berlin |

<p>Németországban ezentúl Angela Merkel kancellár hivatalából irányítják a menekültválság kezelését, és meghatározatlan ideig valamennyi kormányülésen napirendre veszik a témát, minderről a kabinet szerdai ülésén hoznak döntést egy kedden nyilvánosságra került előterjesztés szerint.</p>

 A dokumentum szerint a menekültügy első számú politikai felelőse Peter Altmaier kancelláriaminiszter lesz, az operatív munkát pedig továbbra is Thomas de Maiziere belügyminiszter irányítja. A kancellári hivatalban létrehoznak egy úgynevezett menekültpolitikai stábot, amely felügyeli a minisztériumok munkáját és jelentést készít a helyzet alakulásáról minden kormányülésre.  A belügyminisztériumban továbbra is működik majd az úgynevezett irányítóbizottság, amely összehangolja a tárcák és a tartományok tevékenységét, de a testületet a kancellária alá rendelik. Az előterjesztés rögzíti a minisztériumok feladatait.  Az új rendszerben a belügyi tárca elsősorban a menekültügyi eljárásokért felelős, a felügyelete alá tartozó szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) révén.  A közlekedési minisztérium azért felel, hogy az országba érkező menedékkérőket rendben elszállítsák az úgynevezett várakozóövezetekbe, majd a tartományok közötti tehermegosztási rendszer alapján kijelölt helyükre, azaz valamelyik tartományi központi befogadóállomásra.  A szociális és munkaügyi minisztérium feladata a menedékkérők és menekültek munkaerő-piaci integrációja.  A menedékkérők egy részét állami tulajdonban lévő ingatlanokban - főleg üresen álló laktanyákban - helyezik el, ezt a munkát a védelmi minisztérium irányítja az állami ingatlanokat kezelő hivatallal együttműködve. Az első kommentárok szerint az átszervezés Thomas de Maiziere háttérbe szorítását, meggyengülését jelenti. Kormányzati források ezt vehemensen tagadják, azt mondják, hogy a tervet a miniszterrel egyetértésben dolgozták ki, és az a tárca tehermentesítését is szolgálja. A belügyminisztérium egy feladat alól biztosan mentesül: maga Thomas de Maiziere jelentette be kedden Berlinben, hogy a menedékkérők idén várható számáról készített becslést többé nem frissítik, legalábbis nem hoznak nyilvánosságra újabb prognózist.  A miniszter azzal indokolta a döntést, hogy minden újabb előrejelzést "meghívólevélként értelmeznének az embercsempészek". Azt is el kell kerülni, hogy tovább erősödjék a lakosságban tapasztalható aggodalom az ország túlterheltségtől - tette hozzá a miniszter. Megjegyezte: előfordulhat, hogy egy frissített, az eddiginél is nagyobb számokat tartalmazó prognózis miatt az embereknél "elszakad a cérna". A belügyminisztérium legutóbbi, augusztusban kiadott hivatalos, nyilvános előrejelzése alapján 800 ezer menedékkérő érkezhet az idén Németországba. Sokan úgy vélik, hogy ennél jóval többen is lehetnek.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?