Merkel csúf vereséget szenvedhet a hétvégén

Berlin |

<div>Megelőzheti Angela Merkel pártját az Alternatíva Németországnak (AfD) az ország egyik keleti tartományában.</div><div>&nbsp;</div>

Az Insa közvélemény-kutató intézet adatai szerint a kormányzó szociáldemokraták (SPD) a szavazatok 28 százalékára számíthatnak vasárnap a mecklenburg-elő-pomerániai választáson. Ez ugyan jelentős visszaesés a 2011-ben tartott Landtag-választáson elért 35,6 százalékhoz képest, de az SPD így is nagy fölénnyel szerezheti meg az első helyet. Viszont a második helyen a 2013-ban alapított AfD végezhet a szavazatok 23 százalékával. Angela Merkel pártja, a CDU 20 százalékos eredménnyel a harmadik helyre szorulhat, ami története legrosszabb eredménye lenne a tartományban. Munkanélküliség és menekültkérdés A ZDF köztelevízió előző heti felmérése alapján a választók a helyben nagy problémának számító munkanélküliség után a menekültügyet tartják a második legfontosabb témának. A menekültügy annak ellenére fontos téma, hogy az ország északkeleti részén, az egykori NDK területén fekvő tartományban rendkívül kevés menedékkérő, illetve külföldi él. Az 1,6 millió lakosú Meckelnburg-Elő-Pomerániában a tartományok közötti elosztási rendszer alapján a Németországba érkező menedékkérők 2 százalékát kell elhelyezni, tavaly csupán 20 ezer került a tartományba. A külföldi állampolgárok aránya 3,7 százalék, míg az országos átlag 10,5 százalék. A legszegényebb tartomány Mecklenburg-Elő-Pomeránia egy sor további szempontból is különleges. Például az egy főre jutó hazai össztermék (GDP) tavaly 24 932,2 euró volt, amivel az utolsó helyre került a 16 német tartomány rangsorában. A munkanélküliség ugyan jelentősen csökkent a most véget érő ciklusban, de még mindig 9 százalékos, ami az országos 6,1 százalék másfélszerese. A kevés munkalehetőségnek tulajdonítható, hogy a tartomány lakossága 300 ezer fővel csökkent az ország újraegyesítése óta.Az egyik legritkábban lakott – négyzetkilométerenként 70 fős népsűrűségű – Mecklenburg-Elő-Pomeránia szinte minden egyéb metszetben a legkevesbé fejlett tartományok közé tartozik. Különösen Lengyelországgal határos keleti része, ahol az emberek még a tartományi átlaghoz képest is tovább munkanélküliek, kisebb a jövedelmük, kevesebb a tartalékuk, és korábban is halnak. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?