Megtiltották az ülősztrájkot Kijev központjában

Kijev |

<p>Egy kijevi bíróság vasárnapra virradóra megtiltott minden ellenzéki gyülekezést annak a bíróságnak a közelében, amely Julija Timosenko volt ukrán kormányfő ügyét tárgyalják.</p>

A bíróság tilalma az ukrán főváros, fő utcájára vonatkozik, ahol a bíróság is található. A tilalom kiterjed továbbá annak a fogháznak a körzetére, ahol Timosenkót augusztus 31-ig előzetesen fogva tartják.
Tilos a gyülekezés ugyanakkor a főváros központi, Függetlenség terén is, amely 2004-ben a fő helyszíne volt a Timosenko vezette narancsos forradalomnak.
Timosenkó támogatói szombaton ülősztrájkot tartottak Kijev belvárosában, hogy tiltakozzanak a politikus pénteki őrizetbe vétele ellen.
Ez utóbbit az ügyészség azért kérte, mert Timosenko sorozatosan megsértette az eljárási szabályokat a hivatali hatalommal való visszaélését vizsgáló perében. Timosenko azzal gyanúsítja a bíróságot, hogy valójában Viktor Janukovics elnök megbízásából jár el, hogy megakadályozzák indulását a választásokon.
A meghallgatása során Timosenko visszautasította, hogy felálljon, amikor a bíróhoz beszél, többször megsértette őt, és
kétségbe vonta a pártatlanságát. A közönség soraiban helyet foglaló támogatói a zajongásukkal többször félbeszakították a tárgyalást. A bíró utasítására rendőrök vették körül Timosenkót, és meg is bilincselték, miután kivezették a tárgyalóteremből.
A perben az a vád ellene, hogy visszaélt miniszterelnöki hatalmával, amikor a kormány jóváhagyása nélkül, állítólag túl magas áron kötött 2009-ben gázvásárlási szerződést Oroszországgal, és ezzel károkat okozott Ukrajnának. Ő az ártatlanságát hangoztatja.
MTI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?