Megtartják a British Airways-sztrájkot

London |

<p>Megtartják a British Airways (BA) légitársaság légi utaskísérőinek hétvégétől meghirdetett háromnapos sztrájkját, miután a cégvezetés és a szakszervezet közötti, péntek délutánig tartó tárgyalások eredménytelenül értek véget.</p>

A BA 12 ezer utaskísérője a legnagyobb brit szakszervezet, a Unite felhívására szombaton nulla órától három napig, majd március 27-étől újabb négy napig sztrájkol, és az érdekképviselet szerint április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a vállalatvezetéssel a vitás bér-, létszám- és munkaszervezési kérdésekben.
A British Airways - amely a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja - naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre.
A cég már a munkabeszüntetési tervek bejelentése után kidolgozta sztrájkmenetrendjét, amelynek alapján - a társaság reményei szerint - a sztrájknapokra repülőjeggyel bíró utasok hozzávetőleg 65 százaléka eljut célállomására. Ez azt jelenti, hogy a napi 75 ezer utas közül 49 ezernek az elutazását látja biztosítottnak a társaság.     Ezt a British Airways munkára jelentkező önkéntesekkel, illetve más légitársaságoktól, személyzettel együtt bérelt repülőgépekkel igyekszik biztosítani.
A jelenleg érvényes sztrájkmenetrend alapján a budapesti járatok közül a munkabeszüntetés mindhárom napján egy, a BA 868-869-es számú járatpár közlekedni fog, jóllehet e járatokat egy másik légitársaság, a Transavia üzemelteti majd, Boeing 737-es repülőgépekkel.
A BA péntek délutáni kiírása szerint a másik két budapesti British Arways-járatot a sztrájknapokra törölték.
A sztrájk három napján a menetrend szerint összesen 1950 British Airways-járat közlekedne; ezek közül 1100-at töröltek.
A British Airways tervei szerint a második legnagyobb brit repülőtérről, a londoni Gatwickről a társaság mindegyik hosszú távú járata és a rövid távúaknak is több mint a fele elindul a sztrájk alatt. A legnagyobb londoni bázisrepülőtéren, a Heathrow-n 60, illetve 30 százalékos indulási arányra számít jelenleg a cég e két járatkategóriában.
A BA pénteken ugyanakkor felhívta utasai figyelmét arra, hogy a sztrájk befejeződése után is lehetnek fennakadások a forgalomban, az áthúzódó hatások miatt.
A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette.
A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra.
A British Airways vezetése azután kezdett drasztikus takarékossági programba, hogy a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adózás előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.
A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég.
Willie Walsh vezérigazgató nemrégiben kijelentette, hogy a légitársaság "a túlélésért küzd". A BA a márciussal véget érő jelenlegi pénzügyi évben összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?