Mégsem fogták el a harmadik merénylőt

<p>A korábbi hírekkel ellentétben a belga rendőrök nem Najim Laachraouit, a harmadik, még szökésben lévő merénylőt fogták el, aki a gyanú szerint előző nap részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni terrortámadásban.&nbsp;Folyamatosan frissülő tudósításunk.</p>

14.20 Brit belügyminiszter: nem változott a készültségi szint, de szigorodtak az ellenőrzések


Nem változott Nagy-Britanniában a terrorkészültségi szint, de a stratégiai fontosságú pontokon szigorodott a rendőri ellenőrzés - mondta szerdán a brit belügyminiszter.

Theresa May, aki az előző napi brüsszeli terrortámadás után hozott brit intézkedésekről tájékoztatta az alsóház képviselőit, elmondta, hogy továbbra is a második legmagasabb készültségi fokozat van érvényben, amely a hivatalos meghatározás szerint súlyos terrorfenyegetettséget jelent, és azt tükrözi, hogy a brit biztonsági szolgálatok megítélése szerint jelentős valószínűséggel lehet számítani terrortámadási kísérletre.

Theresa May alsóházi nyilatkozatában elmondta azt is, hogy az elmúlt 18 hónapban a rendőrség és a biztonsági szolgálatok hét nagy-britanniai terrortámadási kísérletet hiúsítottak meg. Mindegyik merényletterv vagy közvetlenül az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez kötődött, vagy annak propagandája inspirálta a támadás kitervelőit - tette hozzá a brit belügyminiszter.

 14.15 Megerősítette az elkövetők személyazonosságát a belga ügyész


Megerősítette a keddi brüsszeli terrortámadások elkövetőinek személyazonosságát szerdán tartott sajtótájékoztatóján a belga szövetségi főügyész, aki szerint valóban az el-Bakraoui néven ismert két fivérről van szó.

Frédéric Van Leeuw tájékoztatása szerint Ibrahim el-Bakraoui, aki a repülőtéren robbantott, végrendeletet hagyott egy később megtalált laptopon. Fivére, Khalid a brüsszeli Maelbeek metróállomáson robbantotta fel magát egy szerelvényben.

A testvérpár különböző bűncselekmények miatt már korábban is ismert volt a rendőrség előtt. Egyikük bérelte hamis papírokkal a belga főváros Forest negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.

 13:10 Elmarad a Belgium-Portugália mérkőzés Nem rendezik meg jövő kedden a Belgium-Portugália barátságos labdarúgó-mérkőzést. A törlésre a keddi brüsszeli robbantások miatt került sor.    "Biztonsági megfontolásból és elővigyázatosságból Brüsszel városa azt kérte a szövetségtől, hogy mondja le a március 29-i Belgium-Portugália mérkőzést. Vörös Ördögeink meccse tehát, melyet a Baldvin Király Stadionban rendeztünk volna meg, elmarad" - tudatta szerdán közleményben a szövetség.    A támadások miatt nem tartották meg világranglistát vezető belga válogatott keddi, majd szerda délelőtti edzését sem..    A belgák a 130 halálos áldozatot követelő november 13-i párizsi merényletek után is törölték az aktuális mérkőzésüket, melyet a spanyolokkal játszottak volna november 17-én.    Szerdán ugyanakkor elrajtoltatták a Dwars door Vlaanderen nevű, flandriai kerékpárverseny mezőnyét 11.50-kor, egyperces néma megemlékezést követően. Annak ellenére, hogy a belga kormány a terrorkészültségi szintet a legmagasabb fokúra emelte, a szurkolók nagy tömegben gyűltek össze a roeselare-i rajtnál.    A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban történt keddi robbantásokban az eddigi összesítés szerint legalább harmincegy ember vesztette életét, és nagyjából kétszázhatvanan sebesültek meg.  13:02 Társadalmi változásoktól tart a belga sajtó[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224144","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"296","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Egy más élet, egy keményebb, zártabb, kevésbé gondtalan és talán gyűlölettel telibb társadalom kezdetét jelentik a brüsszeli terrortámadások, ennek kialakulása ellen azonban minden eszközzel küzdeni kell - figyelmeztetett szerdai írásában a Le Soir című belga napilap. A cikk szerzője a közelmúlt legsötétebb fejezetének nevezte a belga fővárosban kedd reggel végrehajtott robbantásos merényleteket. Ugyanakkor hozzátette: a lakosság a válságos órákban megmutatta, hogy mennyire emberséges. "A jóság volt a válasz a borzalmakra, az emberiesség a barbárságra" - fogalmazott a cikkíró.    Bár a folyamatos terrorkészültség és katonai jelenlét miatt a lakosság szinte fel volt készülve arra, hogy támadás fogja őket érni, a történtek emlékeztették az embereket s sebezhetőségükre. "Együtt kell élni a félelmünkkel, uralkodni kell felette, aztán elfelejteni" - hangsúlyozta írásában a Le Soir.    A Politico című brüsszeli hírportál szerint a keddi merényletek talán megváltoztatják a kontinens hozzáállását a biztonsági kérdésekhez. Mint írták, meghatározó szerepe lesz annak, hogy a következő napokban miként ültetik át a gyakorlatba a kezdeti politikusi reakciókat.    "Világosan át kell gondolnunk, hogy miként kellene megreformálni a titkosszolgálatokat" - hangsúlyozta Claude Moniquet szakértő, aki szerint a feszültebbé való politikai hangulatban elkerülhetetlenül a szabadságjogok kárára fogják megerősíteni a biztonsági intézkedéseket.    "Szerintem a közvélemény nincsen tisztában azzal, hogy mennyi biztonsági intézkedést nem hajtanak végre az uniós tagállamok. Ott van a titkosszolgálati információk megosztásának problémája: a tény, hogy az Europol nem működik hatékonyan" - mondta a hírportálnak Claude Moraes, az Európai Parlament belügyi, állampolgári és igazságügyi bizottságának (LIBE) elnöke.    Az amerikai kézben lévő Politico írásában arra is figyelmeztettek: a közvélemény egyre nagyobb része úgy véli, hogy az Európai Unió vezetői nem képesek ellenőrzésük alatt tartani a terrorfenyegetést. Mint írták, ezek a merényletek Európa-szerte fokozni fogják a menekültválság miatt amúgy is megnövekedett xenofóbiát és a bevándorlásellenességet.    A Politico hangsúlyozta, az utóbbi hatvan évben az volt az alapfeltételezés, hogy az Európai Unió a legfőbb biztosítéka a béke és a biztonság megőrzésének, de ha széles körben teret nyer az a vélekedés, hogy az unió erre képtelen, akkor rendkívüli mértékben megerősödhetnek a populista politikai erők a kontinensen.    A francia nyelvű La Libre Belgique Miért éppen Belgium? című cikkében vészes jövőt jósol Európának. A napilap a brüsszeli merényletekről írva az Iszlám Államtól azt az üzenetet idézi, hogy "semmit sem láttatok még". A lap szerzője szerint ez nem olyan fenyegetés, amelyet könnyen szabad venni egy semmitől vissza nem riadó szervezettől. Az idézet ráadásul folytatódik és háborút ígér minden olyan ország ellen, amely támadást intézett vagy folytat jelenleg is az Iszlám Állam ellen. A vészjósló üzenet azzal is fenyegetőzik, hogy az érintett nyugati országokban bevezetik a Korán szerinti életet és törvénykezést.    A lap emlékeztet arra, hogy Belgium is az Iszlám Állam ellen fellépő nemzetközi koalíció tagja 2014 szeptembere óta. A szerző megemlítette, hogy Európát több merénylet rázta meg már a kilencvenes évek óta, de ez idáig Belgiumot elkerülte ez a veszély. Kijelentette ugyanakkor: a rendőrség és a politikusok is tudtak arról, hogy eközben az ország az iszlamista terrorizmus nyugati bástyájává vált. Ez adhatott szerinte alapot arra a reményre, hogy a merényletek talán elkerülik Belgiumot.    A cikk szerint 2012 óta több mint 500 belga állampolgár távozott Szíriába, hogy részt vegyen a terrorszervezet tevékenységében, és kiképzést kapjon a gépfegyverek használatáról, az üzenetek titkosításáról, a gerillaharcról és a robbanószerek gyártásáról.     Közülük nagyjából 120-an tértek vissza eddig, akiknek legtöbbje radikális fundamentalista és nyugatellenes maradt - húzta alá a cikk szerzője.    A La Libre Belgique úgy vélekedett, hogy a Párizsban elkövetett novemberi merényletek kitervelőjének és megszervezőjének tartott Salah Abdeslam pénteki elfogása, a lőfegyverek és robbanószerkezetek lefoglalása arra ösztönözhették - és továbbra is ösztönözhetik - a merényletre készülő dzsihadista csoportokat, hogy felgyorsítsák a régóta tervezett akcióik végrehajtását.  12:46 Hetekig zárva marad a robbantásban megrongálódott metróállomás[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224145","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"308","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Hetekig zárva marad Brüsszelben a megrongálódott Maelbeek metróállomás, ahol számos áldozatot követelő öngyilkos merényletet követtek el - közölte Yvan Mayeur, a belga főváros polgármestere szerdán, a terrortámadás másnapján. Hozzátette, hogy a közlekedési vállalat még nem fejezte be a keletkezett károk felmérését, valamint a rendőrség is folytatja a robbantás körülményeinek vizsgálatát.     Rodolphe Van Weyenbergh, a brüsszeli szállásadók szövetségének szóvivője bejelentette, hogy a brüsszeli hotelek további ingyenes elhelyezést kívánnak biztosítani a terrortámadások miatt rászorulóknak. Kiemelte, hogy eddig nagyjából száz érintettnek, illetve hozzátartozónak biztosítanak szállást, de a közelgő húsvéti foglalások miatt bizonytalan a további szállásigények kielégítése.    A közösségi oldalakon közzétett információk szerint a Brüsszelben elkövetett terrortámadások áldozataira emlékezve Nem akarunk félelemben élni jelmondattal gyászmenetet tartanak szombaton 14 órakor a belga fővárosban. A spontán szerveződő menet az város egyik szimbólumának számító, az 1958-as brüsszeli világkiállításra készített Atomium kilátó melletti parkból indul.    A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a Maelbeek metróállomáson elkövetett robbantásoknak Maggie De Block belga egészségügyi miniszter szerda reggeli tájékoztatása szerint 31 halottja és 260 sebesültje van, utóbbiak között - külügyi közlés szerint - két magyar.  12:45 A pápa "kegyetlen gaztettnek" nevezte merényletet[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224146","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"480","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"316"}}]]Ferenc pápa arra kérte szerdán az embereket, hogy egyhangúlag ítéljék el az előző napi brüsszeli robbantásokat, amelyeket "kegyetlen gaztetteknek" nevezett. "Ismét azzal a felhívással fordulok a jóakaratú emberekhez, hogy egyhangúlag ítéljék el ezeket a kegyetlen gaztetteket, amelyek csak halált, terrort és rémületet szülnek" - mondta a katolikus egyházfő szerdai általános audienciáján, a vatikáni Szent Péter téren.    Ferenc pápa arra kérte a híveket: imádkozzanak azért, hogy "ezek a kegyetlen, fundamentalizmustól elvakított emberek" jó útra térjenek.    A katolikus egyházfő a Brüsszelben történtekkel kapcsolatban azt mondta, hogy összeszorul a szíve. Hozzátette: az egész belga nép, valamint az áldozatok hozzátartozói és a sebesültek mellett áll, és imádkozik értük.    A Brüsszelben kedden két helyszínen - a Zaventem nemzetközi repülőtéren és az uniós intézményekhez közeli Maelbeek metróállomáson - elkövetett robbantásos merényleteknek legalább harminc halálos és több mint kétszáz sebesült áldozata van. 12:33 Mégsem a harmadik, szökésben lévő repülőtéri merénylőt fogták el a rendőrök A korábbi hírekkel ellentétben a belga rendőrök nem Najim Laachraouit, a harmadik, még szökésben lévő merénylőt fogták el, aki a gyanú szerint előző nap részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni terrortámadásban - jelentette a La Libre Belgique című helyi napilap.  Az újság értesülése szerint egy másik gyanúsítottat vettek őrizetbe délelőtt a hatóságok a belga főváros Anderlecht nevű negyedében.    A belga szövetségi ügyészség egyelőre nem adott tájékoztatást az ügyről.  11:57 Valls: sürgősen meg kell erősíteni az EU külső határainak védelmét[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224147","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"346","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Sürgősen meg kell erősíteni az Európai Unió külső határainak védelmét - jelentette ki szerdán Manuel Valls francia miniszterelnök egy rádiós nyilatkozatában, a brüsszeli merényletek másnapján. A politikus szerint az EU mindeddig "szemet hunyt a szalafizmus szélsőséges nézetei felett". "Sürgősen jóvá kell hagyni a légi utasok személyes adatait tartalmazó európai adatbázis tervét, és meg kell erősíteni az Európai Unió külső határainak védelmét. Franciaország már hónapok óta hangoztatja ezt. Ezenkívül sürgősen meg kell akadályozni, hogy bárki hamis úti okmánnyal utazzon, hiszen tudjuk, hogy az Iszlám Állam (dzsihadista szervezet) nagy mennyiségben lopott el útleveleket Szíriában. Ehhez az kell, hogy ezt az adatbázist mindenki esetében alaposan ellenőrizzék" - mondta a kormányfő az Europe 1 francia rádiónak.    Manuel Valls szerint "tökéletesíteni kell a terrorizmus elleni küzdelem minden eszközét, mert a brüsszeli támadásokban Európát támadták meg, ezért a válasznak is európainak kell lennie". Szinte sehol Európában nem törődtek "a szalafizmus szélsőséges nézeteinek terjedésével. "Ezenkívül Európában sehol - Franciaországban sem - figyeltünk eléggé az olyan városrészekre, ahol a drogkereskedelemnek és a szélsőséges iszlamizmusnak az elegye megrontotta az ifjúság egy részét" - jelentette ki a kormányfő, akit azzal kapcsolatban kérdezett a rádió, hogy Michel Sapin pénzügyminiszter a brüsszeli merényletekre reagálva azt mondta: "a belga hatóságok naivak a szélsőséges iszlamizmussal szemben".    A keddi brüsszeli robbantásos merényletek több mint harminc halálos és több mint kétszáz sebesült áldozatot követeltek. 11:49 Felfüggeszti brüsszeli járatait az egyik legnagyobb japán légitársaság[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224148","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"315","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A Japán legnagyobb belföldi légitársaságának számító ANA a brüsszeli merényletek után úgy döntött, hogy csütörtöktől nem indít járatokat a belga fővárosba. A vállalat, amely egyben a szigetország második legnagyobb nemzetközi légi fuvarozója, március végéig biztosan szünetelteti eddig mindennapos járatait Brüsszelbe. Az ANA egyelőre nem tudja, hogy áprilistól helyreáll-e a megszokott közlekedés a Tokióhoz közeli Narita nemzetközi repülőtér és a belga főváros között.     Amerikai légitársaságok, köztük a Delta, a United és az American is törölték járataikat a Zaventem brüsszeli nemzetközi repülőtéren, illetve a Maelbeek metrómegállóban kedden délelőtt elkövetett robbantások után, amelyekben 31-en meghaltak és 260-an megsebesültek, utóbbiak között két magyar állampolgár is. 11:15 Elfogták a harmadik, szökésben lévő repülőtéri merénylőt[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224135","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"318","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]A belga hatóságok szerda délelőtt elfogták Najim Laachraouit, a harmadik, még szökésben lévő merénylőt, aki a gyanú szerint előző nap részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni terrortámadásban - jelentette a La Derniére Heure című helyi lap. Az újság tájékoztatása szerint a 24 éves férfit a belga főváros Anderlecht nevű negyedében sikerült elfogni.    A belga szövetségi ügyészség egyelőre nem erősítette meg a fiatalember őrizetbe vételéről szóló híreket.    Najim Laachraouit nagy erőkkel kereste a rendőrség, miután a biztonsági kamerák rögzítették, amint a két öngyilkos merénylő társaságában tartózkodott előző nap a repülőtéren. Feltehetőleg ő is pokolgépet rejtett el a poggyászában, azonban pánikba eshetett, és végül nem robbantotta fel magát, hanem elmenekült.    Róla nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését. Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam dzsihadista csoporthoz Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Belgiumba.    A helyi sajtó korábban arról számolt be, hogy azonosították mind a három repülőtéri merénylőt, és ezen információk szerint a zaventemi öngyilkos robbantásokért egy testvérpár felelős, a már korábban is körözött Khalid és Ibrahim el-Bakraoui.    Az RTBF belga közszolgálati televízió azonban rendőrségi forrásokra hivatkozva később azt közölte, hogy Ibrahim a légikikötőben robbantotta fel magát, Khalid pedig fél órával később az uniós intézmények közelében lévő brüsszeli metróállomáson. Ezen értesülések szerint a második repülőtéri kamikaze kiléte továbbra is ismeretlen.    A testvérpár egyik tagja bérelte ki hamis papírokkal a belga főváros Forest nevű negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.    Sajtóhírek szerint ők voltak azok, akik a házkutatásnak indult múlt heti rendőrségi akció során rálőttek a nyomozókra, majd sikerrel elmenekültek a háztetőkön keresztül.     A két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette, és nagyjából kétszázhatvanan megsebesültek.  10:36 A metróban robbantó merénylők is ott lehettek a brüsszeli repülőtéren A brüsszeli metróban robbantó öngyilkos merénylőkből álló csoport is ott lehetett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren - írta rendőrségi forrásokra hivatkozva a La Derniére Heure című belga napilap szerdán. A belga rendőrség azonosította azt a két autót, amelyek együtt érkeztek a merénylőket szállító taxival - írja az újság.Közvetlenül a brüsszeli repülőtéri robbantás előtt egy Renault Clio és egy fekete Audi S4 típusú autó is a repülőtér parkolójába érkezett. A beszámolók szerint ezekben három vagy négy ember ülhetett, akik ki sem szálltak az autóból, hanem érkezésük után nem sokkal visszaindultak Brüsszelbe.    Rendőrségi források szerint mindkét autó egy 22 éves, török származású limburgi fiatalember tulajdonában van, aki már egy éve a hatóságok látókörében van terrorista csoportban való részvétel gyanújával. A férfi az elmúlt évben Szaúd-Arábiában járt, ahová másik három, egy 22, 25 és 26 éves limburgi fiatalember, és egy 33 éves marokkói származású, antwerpeni férfi kísérte el.    A két autót azonosították korábban a német-belga, a belga-luxemburgi és a belga-francia határokon is.    A lap értesülései szerint egy kukában számítógépet talált a belga köztisztasági vállalat, amelyet átadott a rendőrségnek. A hatóságok a laptopot "fontos" eszköznek minősítették, amelytől azt remélik, hogy értékes dokumentumokat vagy az Iszlám Állam terrorszervezettel folytatott levelezést találnak rajta. Emellett a Brüsszelben rejtőző nemzetközi terrorista sejtek újabb szálait is segíthet felgöngyölíteni - írta a napilap.  10:30 Lavrov és Steinmeier a terrorellenes összefogás szükségességéről beszélt A terrorellenes együttműködés szükségességéről beszélt az orosz és a német külügyminiszter szerdán, a brüsszeli merényletek másnapján Moszkvában. A vendéglátó Szergej Lavrov a kétoldalú tárgyalások megkezdésekor reményét fejezte ki, hogy az európaiak a terrorfenyegetés hatására félreteszik a "geopolitikai játszmákat", és az összefogás mellett döntenek. Az orosz diplomácia vezetője emlékeztetett: az Oroszország és az EU közötti terrorelhárítási együttműködést befagyasztották az ukrajnai orosz beavatkozás miatt.    Frank-Walter Steinmeier hangot adott meggyőződésének, hogy közös érdek a terrorfenyegetés elleni közös fellépés, és elmondta, hogy ennek a kérdésnek "szerepelnie kell a napirenden".  10:28 A belga fővárosban egyperces csenddel emlékeznek a mészárlás áldozataira A belga fővárosban egyperces néma csenddel emlékeznek szerda délben a több mint harminc emberéletet követelő, előző napi brüsszeli terrortámadások áldozataira - jelentették be a helyi hatóságok. "Arra hívom fel a lakosságot, hogy délben egyperces néma csenddel emlékezzenek a március 22-i terrortámadások áldozataira" - írta szerda reggel Rudi Vervoort, a brüsszeli régió kormányzatának vezetője a Twitteren.    Az elnöki palota közleménye szerint a belvárosban egyperces néma tiszteletadással fog adózni az áldozatok emléke előtt Fülöp belga uralkodó és felesége, Matild, valamint Charles Michel miniszterelnök is.    A két helyszínen végrehajtott keddi brüsszeli terrortámadásokban a legfrissebb összesítések szerint legalább harmincegy ember életét vesztette, és nagyjából kétszázhatvanan megsebesültek. 9:40 Szerb belügyminiszter: nincs közvetlen terrorveszély, de fokozták az ellenőrzéseket Szerbiában nincs közvetlen terrorveszély, ugyanakkor fokozták a biztonsági ellenőrzéseket - jelentette ki Nebojsa Stefanovic belügyminiszter a szerbiai közszolgálati televízióban, ahol az is elhangzott, hogy szerdán egyetlen járat sem indul Belgrádból Brüsszelbe. A tárcavezető hozzátette, hogy megerősítették a veszélyeztetettnek minősített épületek, valamint a belgrádi Nikola Tesla repülőtér védelmét is. A biztonsági szolgálatok koordinációjáért felelős testület is összeül, hogy a további lépésekről döntsön.    Aleksandar Vucic szerb kormányfő a keddi brüsszeli robbantások után reményét fejezte ki, hogy Európa és a világ megtalálja a terrortámadásokra adható megfelelő választ. Hozzátette, hogy semmiképp sem szabad azt tenni, amit a terroristák a legjobban szeretnének, azaz pánikba esni, megváltoztatni az életmódot vagy rendezetlenséget vinni a társadalomba.     A brüsszeli támadás áldozatai iránti tiszteletből a szerb főváros több épületét is a belga zászló színeiben világították ki.  9:38 Újabb edzése marad el a belga labdarúgó-válogatottnakA keddi után a szerda délelőttre tervezett edzése is elmarad a belga labdarúgó-válogatottnak a brüsszeli robbantások miatt. A tréning 11 órakor kezdődött volna a brüsszeli Baldvin Király Stadionban (Stade Roi Baudouin). Elképzelhető, hogy az edzést délután megtartják, de erről egyelőre nincs döntés. A belga sportági szövetség (URBSFA) a nap folyamán hozza nyilvánosságra a módosított felkészülési programot.    A nemzetközi szövetség világranglistáját vezető belga válogatott a jövő kedden a magyarokkal azonos Európa-bajnoki csoportban lévő portugálokkal játszana felkészülési mérkőzést Brüsszelben, de egyelőre nem biztos, hogy megrendezik a találkozót.    "Egész nap kapcsolatban álltunk a portugál szövetséggel, és igyekeztünk információhoz jutni a különböző hatóságoknál, de utóbbiak értelemszerűen fontosabb dolgokkal voltak elfoglalva" - közölte az URBSFA, hozzátéve, hogy amint többet tud, előáll az újabb részletekkel.    A helyi sajtó értesülése szerint a portugál szövetség azt javasolta, hogy Portugáliában rendezzék meg az összecsapást, Marc Wilmots, a belga válogatott szövetségi kapitánya azonban nem támogatja ezt a megoldást.     A brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban történt keddi robbantásoknak az eddigi összesítés szerint legalább 34 halottja és 230 sebesültje van. 9:36 Németországban terrorgyanú miatt őrizetbe vettek három embert  Terrorgyanú miatt őrizetbe vettek három koszovói állampolgárt Bajorországban - jelentette szerdán a Deutschlandfunk német országos közszolgálati rádió. A bajor tartományi bűnügyi hivatal megerősítette azokat a sajtóbeszámolókat, amelyek szerint még kedd kora reggel München és Salzburg között az autópályán megállítottak egy Belgiumban forgalomba helyezett gépkocsit, és állam elleni súlyos bűncselekmény előkészítésének gyanúja miatt eljárást indítottak annak utasai ellen.    A nyomozás első megállapításai szerint az ügy nincs összefüggésben a keddi brüsszeli terrortámadásokkal, de nem lehet teljesen kizárni a kapcsolatot.    Az esetről szóló sajtójelentések szerint az autóban három koszovói férfi utazott, 36 és 46 év közöttiek. Azt állították, hogy egy belga építési vállalkozásnak dolgoznak. Ezzel magyarázták, hogy építési tervek vannak náluk. A kocsiban találtak 10 ezer euró készpénzt is, erről azt mondták, hogy szerszámok és egy autó beszerzését tervezték.      A két testvér és kísérőjük autóját egy névtelen bejelentés alapján állították meg. Állításaikat még nem tudták ellenőrizni, de azt már megállapították, hogy az egyik testvér ellen letartóztatási parancs van érvényben, mert eltűnt a hatóságok elől, hogy megakadályozza a menedékjogi kérelme elutasítása után elrendelt hazatoloncolását.  9:03 Ausztrál kormányfő: Schengen az oka az európai biztonság hanyatlásának[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224032","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"221","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"350"}}]]Európa magának köszönheti biztonsága hanyatlását - jelentette ki szerdán az előző napi brüsszeli robbantásokra reagálva az ausztrál kormányfő, aki a belső határellenőrzés nélküli schengeni rendszert okolta a mostani helyzetért. Malcolm Turnbull szerint hazája határvédelmi és belbiztonsági intézkedései jóval erősebbek az Európában érvényben lévőknél. "Az európai biztonsági intézkedések gyengesége nem független a jelenlegi problémáktól" - mondta az ausztrál miniszterelnök az ABC helyi közszolgálati adónak a Szíriából Európába tartó menekültáradatra utalva.    Ausztrália évek óta szigorú menekültpolitikát folytat: az országba embercsempészek segítségével, hajóval útnak induló menedékkérőket visszafordítják, vagy azonnal a Karácsony-szigeten, Naurun vagy Pápua Új-Guineán létrehozott táborokba viszik, s még akkor sem telepedhetnek le Ausztráliában, ha menekültstátust kapnak. Európába tavaly nagyjából egymillió menedékkérő és bevándorló érkezett szárazföldi vagy tengeri úton.    Turnbull szerint a 26 országot tömörítő schengeni zóna azt jelenti, hogy az emberek szabadon mozoghatnak Európában, ami a meglehetősen porózus külső határokkal együtt komoly biztonsági kihívást jelent. "Ezeknek a rendelkezéseknek biztonsági következményei is vannak" - mondta újságíróknak az ausztrál kormányfő, aki szomorúnak nevezte a mostani európai helyzetet, és elítélte a 34 halálos áldozatot és több mint 200 sebesültet maga után hagyó, az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet által végrehajtott brüsszeli robbantássorozatot, amely szerinte "lecke mindannyiunk számára".     A terrorveszély Ausztráliát is érinti, sőt Canberra fokozottnak tekinti a Szíriába és Irakba távozó és az Iszlám Állam oldalán harcoló állampolgárainak esetleges hazatérése miatt.    Az ausztrál hírszerzés februári becslése szerint 110 ausztrál szolgál a dzsihadista csoport kötelékében, további 49-en pedig már életüket vesztették a szíriai és iraki harcokban.  8:54 Az Iszlám Állam vezetőinek kiiktatása nem oldja meg a problémát Súlyos veszteségek érik az Iszlám Államot, de a harcmodoruk ellen nagyon nehéz védekezni, még akkor is, ha a vezetőket kiiktatják - mondta N. Rózsa Erzsébet külügyi szakértő az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.  A Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója elmondta: az utóbbi hónapokban többször jöttek arról hírek, hogy kiiktatták a terrorszervezet egy-egy vezetőjét, vagyis súlyos veszteségek érik az Iszlám Államot.     Mindazonáltal a harcmodor, amelyre az Iszlám Állam berendezkedett, hogy a területén kívül már eleve meglévő radikális szervezetekkel létesít kapcsolatot, illetve Európában és Törökországban robbantásokat hajt végre, nagyon nehezen felszámolható, még akkor is, ha a vezetőket megölik - jegyezte meg.      Hozzátette: érthető emberi reakció, hogy az emberek egyenlőségjelet tesznek a migráció és a terroristák között, de ennek az áldozatai pont azok, akik a háború elől menekülnek, és semmiféle rossz szándékuk nincsen, csak új életet szeretnének kezdeni.     A tragédia az, hogy maguk a terroristák rendelkeznek olyan anyagi forrással, hogy nem feltétlenül szükséges menekültek közé bújniuk. Ők tudnak repülőjegyet venni, akár vízumot, több személyiséget ahhoz, hogy bejuthassanak Európába - jegyezte meg.  8:43 Orbán: minden biztonsági intézkedést fenntart vagy megemel Magyarország Minden biztonsági intézkedést fenntart vagy egy fokozattal megemel Magyarország a határokon - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök az M1 aktuális csatornán az operatív törzs ülése után szerda reggel. Orbán Viktor elmondta, hogy a Belügyminisztériumban tartott megbeszélésen a keddi, brüsszeli robbantások miatt áttekintették a biztonsági helyzetet, és meghozták a szükségesnek ítélt intézkedéseket.    Fenntartják a kettes terrorfokozatot és a Terrorelhárítási Központ teljes riadóját, fokozott rendőri készültséget rendeltek el Magyarország egész területére, valamint továbbra is érvényben tartják a migrációs válsághelyzetet - ismertette a kormányfő, aki utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy a szerdai kormányülésre minden olyan, a terrorizmussal kapcsolatos tervezetet készítsen elő, amely korábban politikai viták miatt megrekedt; ilyen például az alkotmánymódosítás. 8:31 Belga sajtó: azonosították a harmadik, szökésben lévő repülőtéri merénylőt is[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224028","attributes":{"alt":"","author":"A biztonsági kamera felvétele","class":"media-image","height":"281","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Azonosították a harmadik, még szökésben lévő merénylőt is, aki részt vett a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtér elleni robbantásos merényletben: a férfi neve Najim Laachraoui a La Derniére Heure című helyi lap szerda reggeli értesülései szerint. A fiatalemberről nemrégiben azt közölte a belga államügyészség, hogy tavaly ősszel Magyarországon keresztül érkezett vissza Szíriából Belgiumba, majd segítette a párizsi öngyilkos merényletek előkészítését.    A 24 éves Najim Laachraoui a hatóságok szerint 2013-ban csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista csoport Szíriában, majd a menekülthullámot kihasználva tért vissza illegálisan Belgiumba.     A nyomozás részleteit ismerő források szerint a férfi DNS-ét a Párizsban használt robbanószerkezetek maradványain is megtalálták.  8:25 RTBF: azonosították az öngyilkos merénylőket A belga hatóságok azonosították a keddi brüsszeli repülőtéri öngyilkos merényletek elkövetőit: a rendőrség által el-Bakraoui néven ismert két fivérről van szó - jelentette szerdán az RTBF helyi közszolgálati adó. A csatorna névtelen forrásokra hivatkozva arról számolt be, hogy két brüsszeli lakosról van szó, akiket a rendőrség különböző bűncselekmények miatt már korábban is ismert. A hatóságok azonban eddig nem hozták őket kapcsolatba terrorszervezetekkel.    A testvérpár egyik tagja bérelte ki hamis papírokkal a belga főváros Forest nevű negyedében azt a lakást, amely feltehetőleg a novemberi párizsi terrortámadások főszervezője, az előző pénteken elfogott Salah Abdeslam rejtekhelyéül szolgált az utóbbi hónapokban.  8:10 Második fokozatú terrorkészültség Szlovákiában A belgiumi kettős merénylet miatt kedd éjféltől második fokozatúra emelte a terrorkészültséget Robert Kaliňák belügyminiszter.  A belügyminiszter a riasztás fokozását a Biztonsági Tanács Hírszerző Szolgálatokat Koordináló Bizottsága, és a Nemzeti Biztonsági Elemző Központ szakértőinek ajánlására rendelte el.  Második fokozatú terrorkészültséget akkor rendelnek el, ha az Európai Unió vagy a NATO valamelyik tagállamában terrortámadás vagy merényletkísérlet történt, és annak következményei szlovák állampolgárokat is érinthetnek, vagy Szlovákia érdekeit sérthetik. Akkor is el lehet rendelni, ha az EU vagy a NATO több tagországában is elrendelik. Szlovákiában nincs közvetlen terrorveszély. A lakosok ebből legfeljebb annyit fognak érzékelni, hogy több rendőrt fognak látni közterületeken. A rendőrség és a titkosszolgálat ilyenkor fokozza a nagykövetségek és a diplomáciai missziók védelmét, figyelik a közlekedési csomópontokat, repülőtereket, vasútállomásokat, de a kulturális és sportrendezvényeken is fokozott a rendőri jelenlét.   Washington merényletek veszélyére figyelmezteti az Európába utazókat[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224018","attributes":{"alt":"","author":"SITA/AP-felvétel","class":"media-image","height":"336","title":"Az Egyesült Államokban több sportesemény gyászszünettel kezdődött","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]További merényletek veszélyére figyelmeztette az Európába utazó amerikai állampolgárokat kedden az Egyesült Államok külügyminisztériuma, több eddigi terrortámadásra, köztük a több mint harminc halálos áldozatot követelő aznapi brüsszeli robbantásokra hivatkozva. "Terrorista csoportok további merényletek elkövetését tervezik a közeli jövőben Európa-szerte, sporteseményeket, turisták által látogatott helyszíneket, éttermeket és a közlekedést célba véve" - áll a külügyi tárca nyilatkozatában.    A tárca felszólítja az amerikai állampolgárokat, hogy legyenek éberek, amikor nyilvános helyeken tartózkodnak, vagy tömegközlekedési eszközökön utaznak, kerüljék a zsúfolt helyeket, és különösen óvatosak legyenek vallási ünnepek idején, továbbá a nagyszabású fesztiválokon és eseményeken.    A nyilatkozat hozzáteszi, hogy a kiadott figyelmeztetés a június 20-ig terjedő időszakra vonatkozik, tekintettel a Franciaországban június 10-én kezdődő labdarúgó Európa-bajnokságra.    Nem sokkal a figyelmeztetés előtt a New York-i rendőrség terrorellenes részlegének vezetője, John Miller megerősítette, hogy az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a rendőrség küldöttsége egy napon belül Brüsszelbe utazik, hogy részt vegyen a keddi terrortámadást követő nyomozásban. Miller a lépést azzal magyarázta, hogy az Iszlám Állam szervezete által elkövetett robbantásos merényletek sebesültjei között amerikai állampolgárok is vannak.    Keddi havannai sajtótájékoztatóján Barack Obama elnök határozottan elítélte a brüsszeli robbantásokat, és úgy fogalmazott, hogy a világnak össze kell fognia a terrorizmus elleni harcban. A Fehér Ház közölte, az elnök telefonon beszélt Charles Michel belga kormányfővel, és biztosította őt arról, hogy az Egyesült Államok kiáll Belgium, az Európai Unió és a NATO mellett, és felajánlotta Washington segítségét a nyomozáshoz.    Obama emellett elrendelte, hogy a brüsszeli merényletek áldozatainak tiszteletére az Egyesült Államokban eresszenek félárbocra minden amerikai zászlót szombatig.    A brüsszeli robbantások nyomán a szövetségi kormány országszerte fokozta a biztonsági intézkedéseket a főbb amerikai tranzit csomópontokban, miközben a hírszerzési szolgálatok vezetői a brüsszeli támadások egyesült államokbeli leutánzásának veszélyére figyelmeztettek. Jeh Johnson belbiztonsági miniszter hangsúlyozta, hogy nem áll rendelkezésükre "konkrét, hitelt érdemlő értesülés" egy hasonló amerikai merénylet veszélyére vonatkozóan, mindazonáltal mindenütt növelik a biztonsági erők létszámát a nagyobb repülőtereken és pályaudvarokon. Összehívják a miniszterek uniós tanácsát a terrrortámadás megvitatására[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224019","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"309","title":"A repülőtereken fokozták a biztonsági intézkedéseket. A fotó a manilai reptéren készült.","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Összehívja a miniszterek uniós tanácsát a 34 halálos áldozatot követelő brüsszeli terrortámadás nyomán kialakult helyzet megvitatására a tanács soros elnökségét betöltő Hollandia - közölte kedd éjjel Ard van der Steur holland igazságügyi miniszter. "Belgium kérésére a holland elnökség miniszteri tanácskozást szervez a támadás (következményeinek) megvitatására, feltehetően csütörtök reggelre" - írta Twitter-oldalán Ard van der Steur.    Az eddigi összesítés szerint legalább 34 halottja és több mint kétszáz sebesültje van a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren, illetve az uniós intézmények közelében lévő metróállomáson elkövetett robbantásos merényleteknek. A terrortámadás elkövetőjeként az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet jelentkezett. A hatóságok hajszát indítottak a repülőtérről elmenekült egyik gyanúsított elfogására, és több házkutatást hajtottak végre a belga fővárosban.    Egyes hírek szerint a fokozott terrorveszély miatt teljesen lezárták Belgium határait, és több uniós tagország is fokozta biztonsági intézkedéseit.    Mark Rutte holland miniszterelnök még kedd délelőtt, a kormány ülése után tartott sajtótájékoztatón kijelentette, hogy országa közvetlen kapcsolatban marad Németországgal, Belgiummal és Franciaországgal arra az esetre, ha további uniós intézkedésekre lenne szükség. Spontán megemlékezést tartottak Brüsszel központjában[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"224026","attributes":{"alt":"","author":"TASR/AP-felvétel","class":"media-image","height":"341","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"480"}}]]Spontán megemlékezést tartottak kedd este Brüsszel központjában, több százan gyertyákat gyújtottak a belga fővárosban reggel végrehajtott robbantásos merényletek áldozatainak emlékére. A tőzsde épülete előtti tér megtelt virágokkal, az aszfaltot krétaüzenetekkel rajzolták tele. Voltak, akik énekeltek vagy hegedültek, mások egymás kezét fogva, csendben emlékeztek.    Egyesek "Brüsszel, szeretlek", mások pedig "Ne aggódjatok", "Együtt a gyűlölet ellen" vagy "El a kezekkel az országomtól" feliratú táblákat tartottak a magasba. Egymással keveredtek a francia, a holland, az angol és az arab nyelven írt üzenetek.    Sötétedés után a helyszínre érkezett Charles Michel belga kormányfő is, akit Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke kísért el a megemlékezésre.    "Amióta itt vagyok Brüsszelben, nagyon belgának, nagyon brüsszelinek érzem magam" - mondta Juncker újságíróknak.    A résztvevő brüsszeliek közül többen nyilatkoztak a sajtónak.    "Azért vagyok itt, hogy megemlékezzek az áldozatokról és megmutassam, hogy az országunk együtt érző, demonstráljam azt, hogy a belső konfliktusaink ellenére egységesek vagyunk a borzalmakkal szemben" - mondta egy 22 éves egyetemista, aki békejelet ábrázoló zászlót tartott a kezében.    Egy algériai férfi "szomorúnak és sokkolónak" nevezte a történteket, és kifejtette, hogy szerinte határozottabban kellene fellépni a radikális imámok ellen, akik azt hangoztatják, hogy ártatlan emberek meggyilkolásával be lehet jutni a paradicsomba. "Ez nem a paradicsom, ez a pokol" - mondta.    "Azért jöttünk el az édesanyámmal, hogy megmutassuk, büszkék vagyunk rá, hogy belgák vagyunk, és nem félünk" - mondta egy fiatal nő.    A helyszínen a békés hangulat ellenére nagy a rendőrségi készültség, az ide tartó emberek táskáját átkutatják a rendfenntartók.    A több mint harminc halálos áldozatot követelő keddi terrortámadások miatt elrendelték a legmagasabb szintű terrorkészültséget a belga fővárosban. Komoly zavarok alakultak ki a légiközlekedésben, lezárták az alagutakat és a teljes tömegközlekedési hálózatot. Az internetes közösségi oldalakon ezért a helyiek közül sokan szállást vagy fuvart ajánlottak a rászorulóknak Brüsszelben. (SITA, TASR, MTI, ú)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?