Megnevezte Páva Zsolt lányának feltételezett támadóját a rendőrség

Pécs |

<p>Közzétette a Páva Zsolt fideszes pécsi polgármester lányának megtámadásával gyanúsított férfi nevét és fényképét a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság péntek este a rendőrség honlapján. A 23 éves Nyerges Zoltán ellen elfogatóparancsot adtak ki.</p>

A közleményben a megyei rendőrség azt kéri, hogy aki a fényképen látható Nyerges Zoltán jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a főkapitányság bűnügyi osztályát, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét.

A rendőrség szerint a 23 éves pécsi férfi gyanúsítható azzal, hogy péntek hajnali 4 óra körül Pécsett, a Kálvária úton található alagútnál megtámadta és bántalmazta Páva Zsolt pécsi polgármester 20 éves lányát. Páva Zsolt péntek délelőtt az MTI-vel közölte: brutális támadás érte Pécs belvárosában húszéves lányát, aki a barátaival szórakozott egy egyetemi rendezvényen, majd onnan indult haza gyalog. A lánya el tudott menekülni a helyszínről, de súlyos sérüléseket szenvedett, kórházban kezelik.    "Bízom abban, hogy a rendőrség mielőbb kézre keríti az elkövetőt azért, hogy más lányával, gyermekével ne fordulhasson elő ugyanez, ne követhessen el újabb bűncselekményeket az illető. A lányom személyes kérését tiszteletben tartva tájékoztatom a média képviselőit, hogy családunk most először és utoljára nyilatkozott ebben a megrázó témában, innentől arra koncentrálunk, hogy minél előbb felépüljön a lányom testben és lélekben is" - áll a polgármester közleményében. Páva Zsolt egyúttal arra kért minden újságírót, tanúsítson önmérsékletet, és hagyja, hogy gyermeke a média jelenléte nélkül gyógyulhasson.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?