Megkapták az első bírósági idézéseket a feloszlatott katalán parlament elnökségi tagjai

Madrid |

<p>Megkapták az első bírósági idézéseket a feloszlatott katalán parlament elnökségi tagjai kedden.</p>

Carme Forcadell volt házelnöknek és az elnökség további öt tagjának  csütörtökön illetve pénteken kell megjelennie a legfelsőbb bíróságon, hogy vallomást tegyen.

José Manuel Maza spanyol állami főügyész hétfőn kezdeményezte büntetőeljárás megindítását lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények miatt a volt katalán kormány, valamint a katalán parlament elnökségének tagjai ellen.

Mivel előbbieket már nem védi a képviselői mandátum, ügyüket a spanyol központi büntetőbíróság tárgyalja. Ám a parlamenti elnökség tagjai a december 21-i előrehozott katalán parlamenti választásokig formálisan hivatalban maradnak, így az eljárást a legfelsőbb bíróság folytatja le.

A vádhatóság szerint a katalán parlament elnökségének tagjai döntéseikkel hozzájárultak ahhoz, hogy a törvényhozás elé kerülhessenek a függetlenségi folyamat előrehaladását célzó javaslatok.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?