Andrej Babiš
Megint választás lehet Csehországban – már Babiš is erről beszél
Andrej Babiš ügyvezető cseh miniszterelnök egy lapinterjúban nem zárta ki, hogy ha második kormánya májusig nem kap bizalmat, előrehozott választásokra kerülhet sor.
A tavaly októberi képviselőházi választáson győztes ANO mozgalom elnöke szerint kormánya számára nem a képviselőház, hanem a választók bizalma a legfontosabb. Babiš ennek ellenére nem szeretné, hogy kormánya a parlament bizalma nélkül, csak az államfő támogatásával működjön, ahogy az korábban Jiří Rusnok kormánya esetében megtörtént. A szakértőkből álló Rusnok-kormány Petr Nečas miniszterelnök kabinetjének bukása után 2013 júliusától 2014 januárjáig volt hivatalban.
Mirek Topolánek kormánya három hónapig működött ügyvezetői minőségben, a mi esetünkben ez május végéig lenne”
– fejtette ki Babiš, akinek első kormánya január közepén nem kapott bizalmat a képviselőházban.
Az ügyvezető kormányfő leszögezte, hogy mindeddig ellenezte ezt a megoldást, tárgyalni akart, de a másik oldalon erre nincs semmiféle hajlandóság, s az ellenzők többségének egyetlen programja az AntiBabiš kifejezésben foglalható össze.
Babiš elmondta: bízik benne, hogy Miloš Zeman elnök megtartja a szavát és másodszor is őt bízza meg a kormányalakítással. Azokat a véleményeket, miszerint Zeman megpróbál majd beleszólni a kormány személyi összetételébe, Babiš visszautasította. „Eddig nem szólt bele a kormányalakításba, nem tudom, most miért tenné. Ez csak spekuláció” – szögezte le.
A nyolc ellenzéki párt közül jelenleg csak a Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSČM), illetve a bevándorlásellenes Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom hajlandó együttműködni az ANO-val.
Babiš azt szeretné, ha a kialakult helyzetben most is kisebbségi kormány születhetne, amelyet a bizalmi szavazáskor a KSČM, az SPD és a ČSSD megtűrne a parlamentben.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.