Meggyilkoltak egy szíriai ellenzéki újságírót Törökországban

Ankara |

<p>Törökország délkeleti részén meggyilkoltak vasárnap egy szíriai dokumentumfilmest és újságírót, aki az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet ismert bírálója volt.</p>

A török T24 híroldal beszámolója szerint Nadzsi al-Dzserfet a nyílt utcán lőtték fejbe a szíriai határ közelében fekvő Gaziantep városban, és kórházba szállítását követően vesztette életét. Török médiajelentések szerint halála előtt egy, az IÁ tömeggyilkosságairól szóló dokumentumfilmen dolgozott. A török hatóságok nyomoznak az ügyben.    Az újságíró a RBSS (Raqqa is Being Slaughtered Silently - Rakkát csöndben kiirtják) nevű csoporttal dolgozott együtt, amely helyi aktivisták beszámolóin keresztül 2014 áprilisa óta dokumentálja az Iszlám Állam által a csoport székhelyének számító kelet-szíriai Rakka városában elkövetett emberijog-sértéseket. Emellett a Henta nevű szíriai magazin főszerkesztője volt.    Egy ismerőse a török médiának elmondta, hogy az újságíró a héten családjával Párizsba tervezett repülni, miután menedékjogot kapott Franciaországtól. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?