Külföld

Megfertőződött a volt perui elnök, aki korábban soron kívül adatta be magának az oltást

Pozitív lett helyi idő szerint vasárnap a volt perui elnök koronavírustesztje, nem sokkal azt követően, hogy a törvényhozás eltiltotta a közhivatal viselésétől, mert soron kívül adatta be magának a vírus elleni oltóanyagot.
MTI

2021. április 26. 12:30

Martín Vizcarra
Martín Vizcarra - TASR/AP-felvétel

Martín Vizcarra a Twitteren közölte, hogy az óvintézkedések ellenére mind ő, mind pedig a felesége megfertőződött.

Az 58 éves Vizcarrát - Pilar Mazzetti volt egészségügyi miniszterrel és Elizabeth Astete egykori külügyminiszterrel együtt - április 17-én a dél-amerikai ország kongresszusa 10 évre tiltotta el közhivatal viselésétől. Mindhárom politikus soron kívül kapta meg a vakcinát, ami politikai botrányt okozott Peruban.

Jóllehet Vizcarra elvileg kongresszusi képviselői helyet nyert az április 11-i általános választáson, a döntés megfosztja mandátumától.

A volt elnök saját magán kívül a testvérének és a feleségének is beadatta az oltást, bár akkor még egyetlen vakcina alkalmazása sem volt engedélyezett az országban.

A politikus azzal védekezett, hogy "bátor döntést hozott", és a 12 ezer önkéntes egyikeként vállalta a Sinopharm kínai gyógyszergyár által kifejlesztett vakcina tesztelését.

Vizcarra ellen a parlament korrupciós vádak miatt szeptemberben alkotmányos vádeljárást kezdeményezett. Azzal vádolják, hogy még a dél-perui Moquegua megye kormányzójaként 2011 és 2014 között mintegy 637 ezer dollárnyi kenőpénzt fogadott el két építőipari cégtől, amelyek később közbeszerzési pályázatokat nyertek. Novemberben a kongresszus meg is szavazta az elmozdítását a posztjáról.

A 33 milliós Peruban eddig több mint 59 ezer ember vesztette életét a fertőzés miatt, jelentések szerint az országban átlagosan ötpercenként halnak bele a fertőzésbe. A dél-amerikai országban annak ellenére lazítottak a megelőző intézkedéseken, hogy a vírus brazil variánsa miatt a járvány gyorsabban terjed. Szakértők az igazolt fertőzöttek számának a növekedéséért egyebek közt az április 11-ei elnök- és parlamenti választást teszik felelőssé, amelyen személyes részvételt írtak elő, valamint a választást megelőző kampány miatti enyhítéseket, beleértve a jelöltek számára engedélyezett kampányutakat.

Peruban a regisztrált fertőzöttek száma meghaladja az 1,7 milliót.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
mato

Matovič és Sulík továbbra is az utalványok miatt hadakozik

Németh István

Elhunyt Németh István színművész

Eduard Heger

Heger: a lockdown-t Lengvarský fogja felülvizsgálni a csapatával

online oktatás

Csütörtöktől távoktatásban tanulnak a galántai alapiskolák felső tagozatosai

Kulák

Kattintás a Régi Győrre: dédapám miatt hívták Kuláknak a vendéglőt (GALÉRIA)

eurozóna

Történelmi csúcson az infláció az euróval fizető országokban

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.