<div>A legfrissebb felmérések szerint a brexitet levezénylő brit kormányzó párt alaposan megerősödik a nyár eleji előrehozott parlamenti választásokon.</div><div> </div>
Megerősíti a brexitet a brit választás
London |
Theresa May miniszterelnök kedden jelentette be teljesen váratlanul a június 8-ára tervezett választásokat. Az indítványt a parlamentnek ma kétharmados többséggel jóvá kell hagynia, és ez nagy valószínűséggel meg is történik, mivel a kezdeményezést a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt is támogatja. A legnagyobb brit közvélemény-kutató cég, a YouGov a The Times megbízásából elvégzett – a tekintélyes konzervatív napilap által ismertetett – legutóbbi felméréssorozatában kimutatta, hogy jelenleg a választók 43 százaléka voksolna a konzervatívokra, 24 százalékuk a Munkáspártra, 11 százalékuk pedig a Liberális Demokratákra. A YouGov politikai és társadalmi közvélemény-kutatásokért felelős igazgatója, Anthony Wells a The Timesnak azt mondta, hogy ha a júniusi választásokon ez a megoszlás érvényesül, a Konzervatív Párt 382 fős alsóházi frakcióval alakíthatna új kormányt. Wells számításai szerint ez azt jelentené, hogy a konzervatívok alsóházi létszámfölénye a jelenlegi 17 főről 114-re bővülne az összes többi frakció együttes létszámával szemben a 650 tagú londoni alsóházban. A nem arányos brit választási rendszer csak egyéni jelölteket ismer, és minden választókerületben az a jelölt győz, aki a legtöbb egyéni voksot kapja, akkor is, ha a többi indulóra együtt többen szavaztak. Ez a rendszer földcsuszamlásszerű győzelemhez és hatalmas alsóházi többséghez segítheti hozzá a győztes pártot abban az esetben is, ha e párt országos összesítésben nem szerezte meg a leadott voksok abszolút többségét.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.