MDF: Tisztázni kell, hogy miért van szükség költségvetési plafonra

<p>Tisztázni kell, hogy hazánk 2002. július 16-án indult meg a fokozódó költségvetési hiány lejtőjén, amikor a frissen hatalomra került MSZP-SZDSZ koalíció a Fidesszel közösen megszavazta a "100 napos programot”.</p>

Az MDF szerint is szükség van költségvetési kiadási plafonra, azonban úgy látja: tisztázni kell azt is, hogy a politikának miért van szüksége jelenleg ilyen önkorlátozó önszabályozásra. A konzervatív párt arra kéri az SZDSZ-t, hogy javaslatában tisztázza: Magyarország akkor indult meg a fokozódó költségvetési hiány lejtőjén, amikor 2002-ben az MSZP-SZDSZ koalíció a Fidesszel közösen megszavazta a 100 napos programot. Az MDF elkeserítőnek tartja, hogy ezért eddig egyik érintett párt sem kért bocsánatot. Az ellenzéki párt minden támogatást meg fog adni a törvény elfogadásához, azonban a 100 napos program” pártjainak pótolniuk kell a beismerést: 2002-ben ők állították kényszerpályára Magyarországot.

A Magyar Demokrata Fórum üdvözli, hogy az SZDSZ egy olyan törvényjavaslatot készül benyújtani a Parlament elé, mellyel megakadályozná az állami túlterjeszkedést. Mi, konzervatívok egyetértünk a költségvetési kiadási plafon megszabásának szükségességével, azonban úgy látjuk: tisztázni kell azt is, hogy a politikának miért van szüksége jelenleg ilyen önkorlátozó önszabályozásra.

Az MDF ezért arra kéri az SZDSZ-t: az Országgyűlés számára benyújtott javaslatában indokolja meg, hogy tulajdonképpen miért is kell megalkotni a törvényt. "Tisztázni kell, hogy hazánk 2002. július 16-án indult meg a fokozódó költségvetési hiány lejtőjén, amikor a frissen hatalomra került MSZP-SZDSZ koalíció a Fidesszel közösen megszavazta a "100 napos programot”. Az MDF szerint ezzel az intézkedéscsomaggal indult el a politikában egy olyan populista folyamat, mely a jövő iránti felelősség helyett a rövidtávú politikai haszonszerzést tartja szem előtt.

"Elkeserítőnek tartjuk, hogy eddig még sem az MSZP, sem az SZDSZ, sem a Fidesz nem kért bocsánatot a magyar választóktól, holott a szóban forgó programnak köszönhetően 2006-ra az államháztartás hiánya már a magyar nemzeti össztermék közel 10%-át tette ki. Mindazonáltal az MDF minden támogatást meg fog adni egy ilyen típusú törvény elfogadásához, azonban a "100 napos program” pártjainak pótolniuk kell a beismerést: 2002-ben ők indították el a lejtőn Magyarországot" - áll az MDF sajtóközleményében.

MTI

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?