Marketing Centrum: a Fidesz fölényesen vezet

Budapest |

<p>A Marketing Centrum pártok népszerűségét vizsgáló felmérése szerint augusztus vége óta huszonötről harmincöt százalékra emelkedett azok aránya, akik nem tudnak vagy nem kívánnak választani a pártpalettáról.A Fidesz továbbra is nagy fölénnyel előzi meg az MSZP-t; az MDF és az SZDSZ pedig a parlamenti bejutási küszöb alatt van. A piackutató intézet hétfőn juttatta el közvélemény-kutatási eredményét az MTI-hez.</p>

A Marketing Centrum a pártok támogatottságát vizsgálva két egymástól független felmérést készített 2008 novemberében. Az első adatfelvételre november 13. és 18. között került sor, a másodikra pedig november 20. és 25. között. Mindkét felmérés keretében 1200-1200 országszerte véletlenszerűen kiválasztott felnőtt válaszolt a kérdésekre. Az úgynevezett véletlensétás mintavételi eljárásból eredő kisebb aránytalanságokat több szempontos súlyozással korrigálták.

A kutatás szerint augusztus végén a megkérdezettek háromnegyedének volt kedvenc pártja. Azóta sok minden történt a politikában, és a gazdasági válság is elérte Magyarországot. A pártok támogatottságára azonban mindez csak annyiban hatott, hogy 25-ről 35 százalékra emelkedett azok aránya, akik nem tudtak vagy nem kívántak választani a pártpalettáról.

Ennek a jelentős elbizonytalanodásnak azonban nincsenek kitüntetett vesztesei - hacsak nem a kisebb pártok, akiknél most kisebb esély látszik az 5 százalékos küszöb átlépésére, mint az őszi politikai szezon nyitánya előtt - olvasható a felmérésben.

Novemberben a választásra jogosultak 65 százaléka tudott és akart kedvencet választani a pártpalettáról. Ez a jelentős elbizonytalanodás nagyjából egyformán érintett minden pártot, és ez egyben azt is jelenti, hogy a Fidesz változatlanul nagy fölénnyel vezet az MSZP előtt. Az összes megkérdezett - azaz a választásra jogosultak - körében 38 százalék a legnagyobb ellenzéki párt támogatottsága, míg a kormánypárt 20 százaléknyi támogatóval rendelkezett.

A közvélemény-kutatásból kiderül: a pártoktól való elfordulás vesztesének leginkább az MDF és az SZDSZ tekinthető. Az őszi politikai szezon előtt az MDF várható eredménye a "most vasárnapi" választáson 5 százalék volt, az SZDSZ-é pedig 4 százalék. Azaz mindkét pártnál látszott valamekkora esély arra, hogy átléphetik az ötszázalékos küszöböt.

Most viszont az MDF várható eredménye 4 százalékra, az SZDSZ-é pedig 3 százalékra csökkent, amikor részvételi valószínűséggel súlyozva vizsgálták a dönteni tudók pártpreferenciáit. Azaz most már mindkét pártnál az a valószínűbb, hogy nem lépnék át a parlamenti küszöböt. Hasonlóan számolva a Fidesz várható eredménye 59 százalék, az MSZP pedig 31 százalékra számíthatna "most vasárnap".

A részvételi valószínűségek átlaga alig változott, és a két nagy párt támogatói körében továbbra is egyformán valószínű a választási részvétel: 77-77 százalék. Ugyanakkor a "most vasárnapi" választáson várhatóan részt vevők negyedének jelenleg bizonytalan a voksa, míg korában ugyanez az arány 12 és 15 százalék között ingadozott.

A kutatók szerint nagyon valószínűtlen, hogy e 25 százaléknyi bizonytalan voks döntő többsége végül is egy irányba dőljön el, ezzel együtt mégiscsak figyelemreméltó, hogy immáron majdnem akkora arányú a bizonytalanság, mint a két nagy párt várható támogatottsága közti különbség. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?