Már tizenkét éves kortól börtönbüntetésre ítélhetik a merényleteket elkövető gyermekeket Izraelben

Jeruzsálem |

<p>Az izraeli parlament elfogadta azt a törvényt, amelynek értelmében az eddigi 14-ről 12 évre csökken a büntethetőség korhatára merényletek elkövetése esetén.</p>

A második és harmadik olvasásban is elfogadott jogszabályt a végső szavazáson 31 jobboldali képviselő támogatta 16 ellenszavazat és egy tartózkodás mellett a 120 képviselőnek helyet adó kneszetben. 

Az ifjúsági törvény eddig szabadságvesztés kiszabását csak akkor tette lehetővé, ha a vádlott az ítélethirdetésig betöltötte tizennegyedik életévét, de ez a korhatár az új törvénnyel gyakorlatilag tizenkét évre csökkent. 

"A valóság agresszívabb megközelítést igényel"- jelentette ki a változtatások elfogadása után Anat Berkó, a Likud párt képviselője az általa támogatott, és Ajelet Saked igazságügy-miniszter által benyújtott törvényjavaslatról. 

"Szükség volt erre a törvényre. Már régóta terrorhullámban élünk, s a társadalomnak joga van megvédenie magát. Egy késsel szíven szúrt ember szempontjából lényegtelen, hogy tizenkét, vagy tizenöt éves támadó követte el a merényletet" - tette hozzá a politikusnő.

"Sok esetben tizenegy éves öngyilkos terroristákat is láttunk" - közölte Berkó. "Ez a törvény talán ezeket a gyerekeket is megvédi, hogy ne használják fel őket mások lemészárlására"- zárta gondolatait. 

A gyakorlatban az új törvény várhatóan csak elhanyagolható számú esetben okozhat változást, mert csakis azokon a területeken alkalmazható, ahol az izraeli civil jogrend szerint ítélkeznek. A Palesztin Hatóság területén viszont a katonai törvénykönyv alapján működnek a bíróságok, amely már eddig is engedélyezte tizenkét éves kortól a börtönbe zárást. 

Izraelben és a palesztin területeken tavaly október óta szinte mindennaposak a merényletek és az összetűzések a palesztinok és az izraeli rendfenntartók között. Október elseje óta 219 palesztin és 34 izraeli vesztette életét az összecsapásokban és a merényletekben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?