Majdnem ezer lázadóval végeztek a pakisztáni kormányerők június óta

Iszlámábád |

<p>A pakisztáni hadsereg 910 feltételezett szélsőségessel végzett az Afganisztánnal határos törzsi régióban június közepén indított nagyszabású tálibellenes offenzívában.</p>

A fegyveres erők szerdai közleménye szerint sikerült megtisztítani a tálibok korábbi fellegvárának számító főbb észak-vazirisztáni városokat a helyi és külföldi szélsőségesektől, akikről a hatóságok azt gyanítják, hogy Pakisztán és Afganisztán területén támadásokat hajtottak végre. Az átfogó offenzívában 82 katona életét vesztette. 

A tájékoztatás szerint június óta a hatóságok a hírszerzés irányításával országszerte 2274 műveletet is végrehajtottak, megölve 42 szélsőségest és őrizetbe véve 114 társukat. A hadsereg közölte azt is, hogy a szélsőségesek elleni művelet "terv szerint halad", és az akció során már többtucatnyi pokolgépgyártó üzemet is megsemmisítettek.

A Tehrik-e Talibán Pakisztán (TTP) nevű tálib ernyőszervezet és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezethez kötődő szövetségesei ellen indított offenzíva miatt 800 ezer embernek kellett elhagynia otthonát, akik jelenleg lakóhelyüktől kilométerekre, bérelt házakban vagy sátortáborokban élnek. A hadsereg közölte, hogy a rászorulókat ellátják élelemmel, továbbá orvosi segítséget is biztosítanak nekik.

Az Egyesült Államok már évek óta sürgeti Pakisztánt, hogy lépjen fel a terroristák első számú rejtekhelyének számító, törzsek uralta északnyugati térségben, ahol már Washington is többször csapást mért a lázadókra. Iszlámábád mindig tagadta azokat a vádakat, hogy menedéket nyújtana a szélsőségeseknek, és elítélte a pilóta nélküli amerikai repülőgépekkel (drónokkal) a területén végrehajtott támadásokat. A tálibellenes offenzíva elindításának előzménye azt volt, hogy iszlamista lázadók kétszer is megtámadták a karacsi repülőteret. 

Az ázsiai ország a szélsőségesek mellett jelenleg belpolitikai válsággal is küzd. Az Iszlámábádban több mint két hete demonstráló ellenzékiek a tavaly hatalomra került Navaz Sarif kormányfő lemondását követelik az általa állítólag elkövetett választási csalások miatt. Sarif, aki maga mögött tudja a parlament támogatását, egyelőre nem tett eleget a tiltakozók kérésének, a hadsereg pedig leszögezte, hogy nem foglal állást a kérdésben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?