Magyarországon hármas szintű terrorkészültség van érvényben

Budapest |

<p>A múlt pénteken hatályba lépett új terrorkészültségi intézkedéseket tartalmazó jogszabály alapján Magyarországon jelenleg a közepes készültségi szintet jelentő, 3-as fokozat van érvényben. Ez megfelel a korábban használt B fokozatnak.</p>

A Terrorelhárítási Központ az MTI megkeresésére szerdán azt írta: a november 20-án hatályba lépett, a terrorizmus elleni küzdelem feladatainak egységes végrehajtási rendjéről szóló kormányhatározat szerint a 3-as (közepes) terrorfokozatot kell irányadónak tekinteni. Ez - mint írták - megfeleltethető a korábbi jogszabály alapján kihirdetett "B" fokozatnak.

A Magyar Közlöny múlt csütörtöki számában jelent meg a kormányhatározat, amelyben újraszabályozták a terrorfenyegetettség alapján elrendelhető fokozatokat. Az 1-től 4-ig terjedő skálán, az 1-es jelenti a legmagasabb készültséget. A 3-as (közepes) fokozat akkor rendelhető el, ha az ellenőrzött vagy részben ellenőrzött információk a fenyegetettség szintjének növekedésére utalnak vagy az EU, illetve a NATO tagállamában, vagy a szomszédos államok valamelyikében terrorcselekményt követtek el, amelynek hatásaként Magyarország fenyegetettségének növekedése valószínűsíthető.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?