Magyarországon a jégtorlaszok felrobbantását gyakorolták

Szentes |

<p>Jégrobbantási gyakorlatot tartottak a Magyar Honvédség jég elleni védekezésbe bevont erői kedden a Tiszán Szentesen.</p>

Huszár János dandártábornok, a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokságának parancsnokhelyettese elmondta, a katonák már több mint száz éve vesznek részt a jég elleni védekezésben. A folyókon feltorlódott jég felrobbantása egyaránt szolgálhat országvédelmi - katonai -, illetve katasztrófavédelmi célokat. Katonai feladat lehet a befagyott folyón átjárók nyitása az átkeléshez, katasztrófaelhárítási munka pedig például az árvizeket okozó jégdugók megszüntetése vagy a különböző műtárgyak - zsilipek, hidak - megóvása a jég okozta károktól.

A jégrobbantáshoz elsősorban robbanótölteteket használnak, de az 1940-es évek felében bombázással is próbálkoztak - tette hozzá a tábornok.

A gyakorlaton a Magyar Honvédség 5. Bocskai István Lövészdandár, a 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred, valamint az 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred katonái vettek részt. A katonák először felmérték a jég vastagságát és állapotát: a Tiszát a part közelében 10-15, beljebb helyenként 25 centiméteres jégpáncél borította. Ezt követően kiszámították a jégpáncél felrobbantásához szükséges töltetek méretét és elhelyezését, majd terheléselosztó pallók segítségével gyalogutat építettek a befagyott folyón, hogy a tölteteknek lyukakat fúrjanak a jégbe.

A folyón dolgozókat társaik és katonabúvárok folyamatosan biztosították a partról, mivel ha valaki alatt beszakad a jég, a néhány fokos vízben testhőmérséklete néhány perc alatt a kritikus szintre hűlhet.

A katonák a Tisza jegét hat, egyenként 1,2 kilogramm TNT-t tartalmazó robbanótöltettel robbantották föl. A robbanás ereje több tíz méter magasságig röpítette a jeget, majd a folyón keresztbe széles, szabad vízfelület alakult ki.

Huszár János dandártábornok közölte, a gyakorlat célja az volt, hogy a katonák megismerjék a jégrobbantás módszertani és szakmai elemeit, valamint eszközeit, elsajátítsák a jégrobbantó töltetek szerelésének, elhelyezésének és gyújtásának fogásait.

A tábornok elmondta, legutóbb 2006 telén a tiszalöki vízlépcső fölötti folyószakaszon volt arra szükség, hogy a honvédség szakemberei "élesben" vegyenek részt a folyón kialakult jégdugók megszüntetésében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?