Magyar ölt meg magyart Máltán

Valletta |

<p>Ollóval agyonszurkálta magyar élettársát egy magyar férfi Máltán, majd magát is súlyosan megsebesítette - jelentette szerdán a Times of Malta című helyi lap.</p>

A címoldalon lévő cikk szerint a 38 éves, kétgyermekes anyát több mint negyven szúrás érte a nyakán. Nevét a rendőrség nem közölte. A pár és a két gyerek - egy 17 éves és egy 5 éves lány - a Szent Pál-öböl nevű városban, egy bérlakásban lakott.

A szomszédok szerint a pár gyakran és hangosan veszekedett, különösen azután, hogy alkoholt fogyasztottak. A lakásból dühös üvöltözés, és időnként széttörő tányérok csörömpölése hallatszott.    A kihívott rendőrök a lakásban találták a pár egy barátját (aki szintén magyar nő, s ő is a lakásban lakott) és a két lányt: állítólag mindannyian a bűntény szemtanúi voltak.     A pár májusban költözött oda, és azt tervezték, hogy karácsony körül Angliában folytatják életüket. Egy szomszéd úgy tudja, hogy a háziúr hétfőn távozásra szólította fel őket.    Az áldozat és a barát alkalmanként takarítóként dolgozott, a férfi munkanélküli. Őt kórházban kezelik. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?