Magyar állampolgárság - igénylés januártól a külképviseleteken

Budapest |

<p>Az adott országokban a magyar külképviseleteken, Magyarországon pedig az anyakönyvvezetőknél, illetve a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál lehet majd kérelmezni januártól a kettős állampolgárságot - mondta el Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikai helyettes államtitkár az MTI-nek. Az ősz folyamán várhatóan tájékoztató kampány indul az igénylés folyamatáról.</p>

A helyettes államtitkár közlése szerint az állampolgárságról szóló törvény alapján a kérelem mellé be kell nyújtani majd a felmenők magyar származását igazoló iratokat is. Ez bármilyen hivatalos vagy egyházi irat, például keresztlevél, plébánosi igazolás vagy akár volt magyar katonakönyv is lehet - mondta.
Répás Zsuzsanna megerősítette, hogy nem szeretnék hosszú procedúrának kitenni a kettős állampolgárságért folyamodókat. A kérelem benyújtásától számított három hónapon belül ki kell az apparátusnak állítani az állampolgárságról szóló dokumentumot.
A helyettes államtitkár szólt arról is, hogy a tervek szerint az ősz folyamán az állampolgárság igénylésének folyamatáról tájékoztató kampányt szerveznek a környező országokban.
A májusban elfogadott törvénymódosítás értelmében kedvezményesen honosítható az a nem magyar állampolgár, akinek felmenője magyar állampolgár volt, vagy valószínűsíti magyarországi származását, és magyar nyelvtudását igazolja; továbbá ha büntetlen előéletű, és honosítása nem sérti Magyarország közbiztonságát és nemzetbiztonságát. A honosítás egyéni kérelemre, nem automatikusan történhet.
A jogszabály az eddigitől eltérően a határon túli magyaroknak nem szabja az állampolgárság megszerzésének feltételéül a bejelentett magyarországi lakóhelyet és az alkotmányos alapismeretek vizsgát.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?