Magas szintű találkozó lesz a két Korea képviselői között

Szöul |

<div>Évek óta a legmagasabb szintű egyeztetéssel folytatódnak szerdán az Észak- és Dél-Korea közötti tárgyalások, amelyek fő témája előreláthatólag a szétszakított koreai családok tervezett találkozója és a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlat lesz.</div><div>&nbsp;</div>

A szöuli országegyesítési minisztérium szóvivője által kedden bejelentett találkozó megtartásáról szokatlan gyorsasággal sikerült megegyezniük a feleknek, miután Phenjan három nappal korábban egyeztetéseket javasolt.   Ez lesz a legmagasabb szintű találkozó 2007 óta, a második világháború lezárulta után ugyanis ekkor találkoztak másodjára a két Korea vezetői. Az első csúcstalálkozóra 2000-ben került sor Phenjanban Kim Dzsong Il egykori észak-koreai vezető és Kim De Dzsong akkori dél-koreai államfő között.   A déli küldöttséget Pak Gun Hje elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, az északit pedig a Koreai Munkapárt egy magas rangú tisztségviselője fogja vezetni. A találkozót a két ország közötti demilitarizált övezetben található Panmindzsonban fogják megtartani.   A megbeszélésen az északi delegáció minden bizonnyal ismét követelni fogja, hogy Dél-Korea és az Egyesült Államok idén ne rendezze meg évi rendszeres közös hadgyakorlatát - vélekedett Jang Mu Dzsin, a szöuli Észak-Koreai Tanulmányok Egyetemének tanára. A gyakorlatot a tervek szerint február 24. és április 18. között fogják megtartani. A két Korea egy nappal a hadgyakorlat bejelentése előtt állapodott meg abban, hogy a szétszakított családok február végén egy ötnapos időszakban ismét találkozhatnak egymással.   Hasonló családegyesítési találkozó tavaly szeptemberben is tervben volt, Phenjan azonban az utolsó pillanatban lemondta. Egyes szakértők attól tartanak, hogy ezúttal is így fog történni, mások szerint viszont a sztálinista országnak ezúttal túlságosan nagy szüksége van a két ország közötti kapcsolatok javulására és ezáltal a külföldi befektetések, illetve segélyek fokozott beáramlására.   Dél-Koreában több mint 90 ezer olyan ember él, aki a háború óta nem látta Észak-Koreában élő rokonait. Az 1950-1953-as háború végén koreaiak milliói szakadtak el családjuktól, rokonaiktól. Eddig 18 találkozót szerveztek nekik, legutóbb 2010-ben a vöröskereszt égisze alatt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?