Ma tartják a kilencedik kötcsei találkozót

<p>A nemzeti kormányzás első éve címmel ma tartják a kilencedik kötcsei találkozót, ahol Orbán Viktor kormányfő mellett Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter és Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter értékeli majd a tavalyi választás óta eltelt időszakot.</p>

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője és Balog Zoltán, a Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumi elnöke korábban azt közölte, hogy az alapítvány és a Hermina Szalon magánrendezvényén elhangzottakról tájékoztatni fogják a sajtót.

A kötcsei pikniket 2004 óta rendezik meg fideszes politikusok és a jobboldali értelmiségi holdudvar részvételével a Somogy megyei településen; a tanácskozások nem nyilvánosak. A most vasárnapi lesz a kilencedik találkozó, tavaly ugyanis két alkalommal is megszervezték. A legutóbbi rendezvényen, 2010 szeptemberében a nemzeti kormányzásról tartott előadást Orbán Viktor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?