Lovaggá hamisította magát

London |

<p>Lovaggá hamisította magát egy malajziai politikus: olyan fotót kreált, amelyen - látszólag - lovaggá avatja őt II. Erzsébet brit királynő.</p>

"Sir" Vong Szu En az ellenzékben lévő Demokratikus Akciópárt közkapcsolati felelősének helyettese. Lovagságát sajtóközleményben tudatta országa népével, amely azután ünnepelte is, mert Malajziában fontosnak tartják a titulusokat. Csakhogy kiderült: a fotó csalás, a kitüntetett férfiból csupán a fej Vongé.
Brit részről közölték, hogy Jeffry Vong Szu En nevű személy a királynő születésnapi ünnepségén még csak a vendéglistán sem szerepelt, nemhogy a lovaggá ütöttek vagy más kitüntetettek lajstromán.
Vong azonban továbbra is kitart lovagsága mellett, az állítja, hogy szerepéért az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezetben tüntették ki, és hogy már megkérte Pápua Új-Guineától az igazoló dokumentumokat, merthogy ez az ország adományozta neki a lovagi címet.
Vongot közben kihallgatta a malajziai rendőrség, de elengedte. Pártja feltehetően ki fogja zárni soraiból.
A férfinak egyébként talán a lovagihoz hasonló a doktori címe. Önmagát nyilvánította a hagyományos kínai orvoslás doktorának, és mindig ragaszkodott neve előtt a Dr. rövidítéshez - adta hírül a Daily Telegraph című brit lap.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?