Lezártnak tekinti a cseh külügyminiszter ügyét Miloš Zeman államfő

Miloš Zeman
Prága |

Miloš Zeman cseh államfő a maga részéről pillanatnyilag lezártnak tekinti a cseh külügyminisztérium vezetőjének ügyét. A CTK hírügynökségnek szerdán adott interjújában Zeman azt mondta: ő megtette kötelességét, kinevezte az új cseh kormányt és most már csak Jan Hamáček szociáldemokrata pártelnökön múlik, meddig fogja egy személyben vezetni a belügyminisztériumot és a külügyminisztériumot is.

 

Az államfő két hete nevezte ki az Andrej Babiš vezette koalíciós kisebbségi kormányt, amely egy hete a kommunisták támogatásával kapott bizalmat a parlamentben. A Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) külügyminiszter-jelöltjének, Miroslav Pochénak a kinevezését Zeman azonban elutasította, s a tárca vezetésével Jan Hamáček kormányfőhelyettest, belügyminisztert bízta meg.

"Én már kineveztem a kormányfőt, majd a kormányt is, beleértve a külügyminisztert" - magyarázta Zeman, miért tartja a maga részéről a témát lezártnak. Az államfő szerint a világban egyáltalán nem ritka, ha egy miniszter két tárcát vezet.

Miután a tavalyi választáson győztes ANO mozgalom és a ČSSD koalíciós megállapodása szerint a külügyminisztérium a szociáldemokratáké lett, Zeman úgy véli: a döntés most Hamáček pártelnök kezében van. "Nincs semmi kétségem afelől, hogy Hamáček a maga tapasztalataival nagyon jó külügyminiszter lehet" - szögezte le az elnök a beszélgetésben, s úgy gondolja, hogy neki nincs miért közbeavatkoznia.

"Erre akkor lenne szükség, ha Hamáček lemondott volna, de ő nem mondott le és remélem, még hosszú ideig nem is fogja ezt megtenni" - fejtette ki Miloš Zeman.

 

Kapcsolódó cikkünk

Az elnök azért utasította el Poche külügyminiszteri kinevezését, mert a jelenlegi EP-képviselő a múltban bevándorláspárti nyilatkozatokat tett. Zeman korábban úgy fogalmazott: egy bevándorlásellenes kormánynak nem lehet bevándorláspárti külügyminisztere.

Andrej Babiš, kormányfő, az ANO elnöke szintén úgy nyilatkozott, hogy a problémát a szociáldemokratáknak kell megoldaniuk.

Jan Hamáček ideiglenesnek tekinti a két tárca egyidejű irányítását, s azt állítja, hogy néhány héten belül megoldást találnak a helyzetre. A ČSSD vezetősének egy része azonban azt szeretné, ha Hamáček kitartana Poche jelölése mellett és ebben az ügyben vállalná a konfliktust az államfővel. Hamáček szerint viszont kompromisszumos megoldásra lenne szükség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?