Lettország elfogadja a kötelező befogadási kvótákat

Riga |

<p>Lettország elfogadja a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszer felállítását a rigai kormány csütörtöki döntésének értelmében.</p>

Laimdota Straujuma lett kormányfő elmondta, a csütörtöki rendkívüli kabinetülésen úgy döntöttek, hogy az európai bizottsági elnök által ismertetett javaslatcsomagban foglaltakkal összhangban önkéntesen befogadnak 526 menekültet az országba. A rigai kormány júliusban úgy döntött, hogy a szolidaritás jegyében átvesznek 250 menekültet a legnagyobb migrációs nyomásnak kitett európai uniós tagállamoktól, és az újabb felajánlással együtt így már 776-ra nőtt a Lettország által befogadott emberek száma. Lettországban a jobbközép kormánykoalíció mostanáig nem volt képes közös álláspontot kialakítani az Európai Bizottságnak a menekültek kötelező kvóták szerinti elosztására vonatkozó javaslatáról, a lett belügyi tárcavezető ezért nem is vett részt az uniós belügyminiszterek hétfői rendkívüli tanácskozásán. A kormány tizenhárom minisztere közül három most is a kötelező menekültkvóták ellen szavazott. Az ország álláspontját Rihards Kozlovskis belügyminiszter részletesen is ismertetni fogja az uniós belügyminiszteri tanács szeptember 22-i ülésén.     "Fontos, hogy Lettország ne maradjon kívül, hanem partnereivel együtt teljes mértékben részt vegyen (a válság megoldásában)" - hangsúlyozta a tárcavezető. Az európai bizottsági elnök által ismertetett javaslatcsomag szerint a tagországoknak összesen 160 ezer menedékkérőt kellene elosztaniuk egymás között kötelező kvóták alapján a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagállamból, Olaszországból, Görögországból és Magyarországról. A lett belügyminiszter augusztus elején bejelentette, hogy hazája falat emel a lett-orosz határon az illegális migráció megfékezésére. A létesítmény megépítése négy évbe telik, és 17 millió euróba kerül. A közel kétmilliós balti ország emellett fontolóra vette szükség esetén a hadsereg bevetését is  Oroszországgal közös határának védelmére.  Titkosszolgálati értesülések szerint az illegális bevándorlók leggyakrabban Közép-Ázsiából, illetve a Távol-Keletről igyekeznek Lettországon keresztül a skandináv államokba jutni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?