Lesz, ahol mégis lehet majd burkinit viselni

Párizs |

<p>Ideiglenes határozatában felfüggesztette pénteken a teljes testet elfedő fürdőruha, a burkini viselésére vonatkozó tilalmat az egyik franciaországi üdülőhelyen a legfőbb közigazgatási bírósági szerv, az Államtanács.</p>

A testület állásfoglalását egy jogvédő szervezet, az Emberi Jogok Ligája kérte, amely beadványában a francia Riviérán fekvő Villeneuve-Loubet-ben bevezetett burkinitilalom feloldását kérte arra hivatkozva, hogy a lépés ellentétes a szabadságjogokkal.

A francia jogrendszer lehetővé teszi a bíróságok számára, hogy az ítélethozatalt megelőzően ideiglenes határozatokat hozzanak bizonyos ügyekben.

A döntés precedensértékű lehet azon a 31 településen, ahol augusztus folyamán hasonló tilalmat vezettek be. A korzikai Sisco polgármestere viszont már bejelentette: a döntés miatt nem fogja visszavonni a saját rendeletét.

A polgármesterek többsége a rendeletekben arra hivatkozott, hogy a burkini viselete a közrend megzavarásának kockázatát hordozza magában, azaz provokál. Ezt azonban az Államtanács nem látta bizonyítottnak.

"Villeneuve-Loubet-ben semmi nem utal arra, hogy a közrend megzavarásának kockázatával járna egy ilyen viselet egyes embereken fürdőzés közben" - olvasható a döntés indoklásában. "Miután nincs ilyen kockázat, a polgármester nem hozhat olyan intézkedést, amelyben megtiltja a strandon és fürdőzés közben a  burkini viselését - tette hozzá a legfőbb közigazgatási szerv.

A burkini betiltása "súlyosan és nyilvánvalóan törvénysértő módon csorbítja a személyes szabadságot, a szabad mozgáshoz és a vallásgyakorláshoz fűződő alapjogokat" - húzza alá közleményében a bíróság.

Francois Pinatel, a település önkormányzatát képviselő ügyvéd a csütörtöki meghallgatáson azt mondta, hogy a rendelet augusztus 5-i meghozatala előtt egyre több muszlim nő viselt teljes testet és arcot elfedő, a burka és a bikini szavak összeboronálásával burkininek elnevezett fürdőruhát, és ez hozzájárult a feszültségek növekedéséhez a július 14-i 87 áldozattal járó nizzai iszlamista terrortámadás által megviselt régióban.

Az ügy hatalmas indulatokat váltott ki Franciaországban és megosztotta a francia politikai elitet. Muzulmán vallási vezetők pénteken üdvözölték "a jog és a bölcsesség győzelemét". Miközben Manuel Valls miniszterelnök még a döntés előtt támogatta a tiltást, kormányának két női tagja, elhatárolódott tőle. Francois Hollande államfő anélkül, hogy egyértelműen állást foglalt volna a kérdésben, csütörtökön úgy fogalmazott, hogy minden állampolgárnak "provokáció és megbélyegzés nélkül alkalmazkodnia kell a szabályokhoz".

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?