Lemondott az ukrán miniszterelnök

Kijev |

<p>Lemondott az ukrán miniszterelnök vasárnap. Arszenyij Jacenyuk televíziós beszédében közölte, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek.&nbsp;</p>

A "Tíz perc a miniszterelnökkel" című, több ukrán tévécsatorna által sugárzott műsorban - amelyben a kormányfő hetente számolt be az általa vezetett kabinet tevékenységéről - ezúttal posztjáról való távozását jelentette be Jacenyuk. Hozzátette, hogy hivatalosan április 12-én, kedden nyújtja be lemondását a parlamentnek. 
    
Indokolásul kijelentette, hogy új többség formálódik a parlamentben, és az államfő mögött álló frakció, Petro Porosenko Blokkja Volodimir Hrojszman jelenlegi házelnököt akarja látni a miniszterelnöki poszton.

Jacenyuk jelezte: támogatja a házelnök, Vlagyimir Grojszman kinevezését miniszterelnökké.

A politikus vonakodott lemondani, amióta túlélte a kormánya ellen indított bizalmatlansági szavazást februárban, ugyanakkor az ukrán politikai krízis felszámolta a jelenlegi koalíciót, és hátráltatja a segítségként az IMF-től érkező 17 és fél milliárd dollár kifizetését is.

„Úgy döntöttem lemondok Ukrajna miniszterelnöki posztjáról. A hivatalos lemondásomat április 12-én nyújtom be a Parlamentnek” – jelentette ki a politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?