Egy hónappal ezelőtti ígéretéhez híven lemondott hivataláról vasárnap az örmény miniszterelnök; Nikol Pasinján ügyvezető kormányfő marad a június 20-ra kitűzött parlamenti választásig.
Lemondott az örmény kormányfő
A politikus a Facebook-oldalán tette meg a bejelentést.
Örményországban súlyos belpolitikai válságot idézett elő, hogy a kormányfő 2020 novemberében kapitulációval felérő, Örményország számára igen kedvezőtlen feltételeket tartalmazó tűzszüneti megállapodást írt alá, miután Azerbajdzsán jelentős területeket foglalt el a vitatott hovatartozású, túlnyomórészt örmények lakta Hegyi-Karabahban. Az örmény és az azeri haderő közötti, szeptember 27-től november 9-ig tartó harcokban hatezer ember vesztette életét.
Pasinján – aki a történtek ellenére továbbra is népszerű, elsősorban a kis településeken – március 18-án jelentette be az örmény államfővel és a három parlamenti frakció képviselőivel tartott konzultációk után, hogy június 20-án előrehozott választást tartanak, hogy ezzel véget vessenek a belpolitikai válságnak.
A tűzszüneti megállapodás aláírása után tüntetéssorozat kezdődött Örményországban, a tüntetők Pasinján távozását követelték. A tiltakozó megmozdulások az előrehozott parlamenti választás kihirdetése után is folytatódtak. A tiltakozók szerint a kormányfőnek nem szabadna indulnia a választáson, hanem egyszer és mindenkorra távoznia kellene a politikából.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.