Lemondott a pakisztáni igazságügyi miniszter, befejeződnek a tiltakozások

Iszlámábád |

<p>Lemondott vasárnap este a pakisztáni igazságügyi miniszter miután egy, a vallással kapcsolatos törvény miatt többhetes tüntetések robbantak ki az ázsiai országban.</p>

A Tehrík-i-Labaik Ja Raszúl Allah nevű iszlamista párt hívei azért tiltakoztak Záhid Hamíd igazságügyi miniszter személye ellen, mert szerintük alkotmányellenes egy törvénymódosítása. Azzal vádolták, hogy kihagyta az ország választójogi törvényében szereplő esküszövegből az utalást Mohamed prófétára. A hatóságok a tiltakozók ellen bevetették a rendőrséget és a katonaságot, hét ember meghalt, kétszáz megsebesült az összetűzésekben. 

A helyi sajtó idézte Záhid Hamídot, aki kijelentette: a nyugalom helyreállítása érdekében távozik tisztségéből. Egyelőre nem tisztázott azonban, hogy vajon Sahid Hakan Abbaszi miniszterelnök elfogadja-e lemondását.

Sajtójelentések szerint a miniszter lemondása után a kormány és a demonstrálók megállapodást írtak alá, amelynek értelmében véget vetnek a három hete tartó ülősztrájkos tiltakozásuknak, amely komoly fennakadásokat okozott az egyik legfontosabb közlekedési útvonalon a főváros, Iszlámábád és a szomszédos Ravalpindi között.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?