Lemondott a malajziai miniszterelnök, kilépett pártjából, pártja pedig kilépett a kormánykoalícióból

Mahathir Mohamed

Lemondott hétfőn Mahathir Mohamed malajziai miniszterelnök, kilépett a pártjából, pártja pedig kilépett a kormánykoalícióból, ami többszörös váratlan fordulat, és politikai földindulást okoz a délkelet-ázsiai országban.

Az uralkodó, II. Abdullah elfogadta Mahathir lemondását, és egyúttal megbízta azzal, hogy ügyvezetői minőségben vezesse a kormányt. Az alkotmánya szerint legfeljebb tíz napig töltheti be ezt a tisztséget.

Mahathir lemondását kormányfői tisztségéről korábban hivatala közölte röviden, részletek említése nélkül, kilépését a pártjából pedig meg nem nevezett források a Reuters hírügynökséggel.

Mahathir támogatói a hét végén új kormánykoalíció megalakításáról tárgyaltak több ellenzéki párttal, mert meg akarják akadályozni, hogy Mahathir kijelölt utódja, az eddigi koalíciós partner Anvar Ibrahim legyen a miniszterelnök. A Mahathir vezette kormány alig két éve van hivatalban, miután az általa vezetett négypárti koalíció győzelmet aratott a korrupciós botrányokba keveredett, Najib Razak vezette Nemzeti Front felett.

A 94 éves Mahathir pártja, a Bersatu csupán néhány perccel azelőtt jelentette be hétfőn kilépését a kormánykoalícióból, hogy ő benyújtotta lemondását a királynak. A párt közölte azt is, hogy meg akarja tartani hivatalában a jelenlegi miniszterelnököt, és egy általa vezetendő kormány töltené ki az ötéves hivatali időt. Anvar pártjának 11 parlamenti képviselője – köztük több miniszter – is bejelentette, hogy kilépnek a Népi Igazságosság Pártjából, és csatlakozni akarnak ehhez az új kormánykoalícióhoz.

Anvar Ibrahim miniszterelnök-helyettes volt Mahathir 1981-től 2003-ig tartó első kormányzása idején, de a kilencvenes évek végén kizárták őt a Bersatuból, és bíróság elé állították azzal a váddal, hogy homoszexuális kapcsolata volt sofőrjével.

A muszlim többségű Malajziában bűncselekménynek számít az azonos neműek testi kapcsolata. Anvart öt évi börtönre ítélték. Kiszabadulása után visszatért a politikai életbe, de 2015-ben szintén homoszexualitás vádjával ismét öt évi börtönre ítélték. Az uralkodó kegyelemben részesítette, így három év után kiszabadulhatott, éppen a 2018-as parlamenti választások előtt.  

Mahathir és Anvar a 2018-as választásokra újfent összefogott Najib Razak akkori miniszterelnök megbuktatása végett, és legyőzték a Razak vezette Nemzeti Frontot. Még a választás előtt megállapodtak azonban abban, hogy bár Mahathir a pártkoalíció miniszterelnök-jelöltje, győzelmük esetén át fogja adni a tisztséget Anvarnak. Mahathir mindig hangsúlyozta, hogy „csak” ügyvivő kormányfő, de viszonya végig feszült volt Anvarral, és soha nem árulta el, hogy mikor akarja átadni a hatalmat neki.  

Anvar újságíróknak nyilatkozva azt mondta vasárnap este: a hatalomátadásról szóló megállapodás felrúgását jelentik a hét végi „sokkoló” hatalmi manőverek.

Paradox módon ezek a manőverek ismét hatalomba juttathatják Najib Razak maláj nacionalista Nemzeti Frontját, valamint egy szintén maláj, de egyúttal iszlamista pártot, amely két szövetségi államban már kormányoz, és arra törekszik, hogy vezessék be az országban az iszlám törvénykezést (saríát) – jegyezte meg az AP hírügynökség. A 32 millió lakosú Malajzia lakosságának 60 százaléka maláj nemzetiségű. Egyes elemzők szerint ez oda vezethet, hogy az iszlám-nacionalista maláj erők egyeduralomra tesznek szert a többnemzetiségű országban.

A miniszterelnök lemondása után II. Abdullah király dönt arról, hogy melyik pártot bízza meg kormányalakítással, illetve előrehozott parlamenti választást írhat ki.

Az ellenzéki pártokkal való egyezkedés híre után közölték meg nem nevezett források a Reuters hírügynökséggel, hogy Mahathir kilépett a Bersatuból is, de ennek okát egyelőre nem tudni. Majd Anvar Ibrahim közölte, hogy Mahathir nem akar összefogni a korábban kormányzó, jelenleg ellenzéki pártok egyikével sem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?