Lecsendesült a Tea Party a Republikánus Párt pragmatikusaival szemben

undefined |

<p>Pontosan két éve újonnan megválasztottak tucatjai harsogták a washingtoni kongresszusban az ultrakonzervatív Tea Party mozgalom eszméit, de Barack Obama elnök keddi újraválasztása és a költségvetési gondok sürgőssége rámutatott hajlíthatatlanságuk korlátaira.</p>

 

A demokrata pártiak kéjesen számolgatták a mozgalom legharsányabb szószólóinak vereségét: Richard Mourdockét, aki kivételekre való tekintet nélkül be akarja tiltani az abortuszt; Todd Akinét, aki azzal a kijelentésével lett szert "világhírnévre", hogy a valódi nemi erőszakból nem születhet gyerek; Allen Westét, akinek "a kommunista párti" 80 demokratáról tett megjegyzése váltott ki közfelháborodást; valamint Joe Walshét, aki bojkottálta az elnöknek az unió helyzetéről tartott egyik beszédét.    Csak kevésen múlt – 350 ezer szavazatból háromezren – hogy Michele Bachmann, a Tea Party kongresszusi csoportjának megalapítója ki nem esett a képviselőházból.    A csoport szinte valamennyi tagját – az 55-ből legalább 51-et - újraválasztottak ugyan kedden, de kétévi kongresszusi szélmalomharc után hangjuk veszített a kérlelhetetlenségéből.     "A Tea Partynak azok a jelöltjei győztek, akik többségükben eltávolodtak a mozgalom programjától" – értékelte a helyzetet Charles Schumer demokrata párti szenátor.    A képviselőház republikánus elnöke, akire a Tea Party tagjai erőteljes nyomást gyakoroltak 2011-ben az állami adósságplafon eltörléséről zajló tárgyalásokon, az elnökválasztás utáni napon kezet nyújtott Obama elnöknek. John Boehner egyúttal kizárta egy belső zendülés lehetőségét. "Gyakorlatilag nem létezik igazi Tea Party csoport" a republikánus frakción belül - jelentette ki csütörtökön az ABC televíziónak nyilatkozva.    A republikánusok tisztában vannak vele, hogy a kongresszus népszerűsége mélypontján van, és végre eredményeket kell felmutatni több fontos kérdésben, mint például a jövő évi költségvetés, a hiány csökkentése, a bevándorlási törvény reformja.    "Egyfajta polgárháború lesz a republikánus párton belül, egyrészt a Tea Party által megtestesített szélsőjobb és a keresztény jobboldal, másrészt az úgynevezett mérsékeltek között" – jelezte Brigitte Nacos, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa.    A mozgalom alapítói, közöttük Jenny Beth Martin a republikánus elnökjelölt "katasztrofális" vereségének okát abban látják, hogy Mitt Romney irányvonala nem volt eléggé jobboldali. Mások, így a spanyolajkú Marco Rubio szerint - aki a Tea Party "hullámán" jutott be a szenátusba 2010-ben - megújulásra van szükség. Állásfoglalása a költségvetési vitában fontos mutatója lesz a Tea Party további fejlődésének.     "A gazdaságról legkonzervatívabb nézeteket vallók alapvetően megváltoztatták a képviselőház összetételét - állítja Jacqueline Bodnar, a Freedomworks hálózat munkatársa. - Az adósságplafon-emelés eddig egyszerű formaság volt, most azonban minden alkalommal valóságos csaták várhatók."    A szövetségi állam hitelfelvételét lehetővé tévő adósságplafon-emelés lesz a 2012-es arculatú Tea Party mozgalom obstrukciós képességének első valódi nagy próbája. Ha nem sikerül december 31-ig megállapodásra jutni a kérdésben, akkor január elsejétől automatikusan csökkenni fog például a katonai és a szociális kiadások összege. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?