Leállhatott a lezuhant katonai repülőgép egyik hajtóműve

Medán |

<p>Valószínűleg leállt az indonéziai Medan városban lakóövezetre zuhant katonai szállító gépének egyik hajtóműve, ez okozhatta a tragédiát - közölte Agus Supriatna (korábbi hírközlésekben Priatna) altábornagy, az indonéz légierő vezetője csütörtökön.</p>

A medáni légitámaszpontról kedden a Natuna-szigetekre induló C-130 Hercules típusú katonai szállító repülőgép felszállás után beleütközött egy 35 méteres rádióantennába, ami a hajtómű meghibásodását és leállását okozhatta - mondta az altábornagy. Ezt a feltevést az is igazolni látszik, miszerint a felszállás után a repülőgép jobbra húzott, és az általánosnál alacsonyabban szállt - tette hozzá. A hadsereg eközben közölte, leállítják a holttestek utáni kutatást. Fuad Basya katonai szóvivő elmondta, a hatóságok 135 ember halálát tudták megerősíteni. Az indonéziai sajtó arról számolt be, hogy 141 holttestet találtak a keresés során.  A légiszerencsétlenség nyomán Joko Widodo indonéz elnök elrendelte a légi flotta állapotának felülvizsgálatát. A kedden lezuhant Hercules repülőgép 1964 óta volt szolgálatban. A légierő többi C-130 típusú gépe jelenleg nem szállhat fel.  Az utasszállító a hatóságok elmondása szerint 122 embert szállított a fedélzetén, köztük civileket is. Források szerint gyakran előfordul, hogy a hadsereg vagy a légierő tagjainak hozzátartozói utasként a katonai repülőkön tartózkodnak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?