Lázadás tört ki az Iszlám Állam vezetője ellen, Rakkába menekült

Kairó/Kuvait |

<p>Lázadás tört ki az úgynevezett iszlamista rendőrség parancsnokának vezetésével Moszulban Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) vezetője ellen, aki állítólag a dzsihadisták szíriai bástyájába, Rakkába menekült át a terrorszervezet iraki fellegvárából - jelentette hétfőn az asz-Szumaríja pánarab televízió Ninive tartománybéli forrásokra hivatkozva.</p>

 A televízió úgy tudja: a felkelés élén a moszuli Abu Uszmán áll, akihez hű erők korábban az Iszlám Állam négy létesítményét is megtámadták. 

Al-Bagdadi felszólította a neki közvetlenül alárendelt elitegységeket, hogy törjék le a felkelést, és öljék meg az iszlamista rendőrség hét vezetőjét. 

A helyi források szerint a város káoszba süllyedt az Iszlám Állam egymással ellenséges egységeinek összecsapásai miatt.

Az asz-Szumaríja szerint az iszlamista rendőrség egyik járművéből hangosbemondón azt hirdették, hogy al-Bagdadi Rakkába szökött, feleségét pedig őrizetbe vették. A felkelők bejelentették: "al-Bagdadi moszuli uralma véget ért".

Korábban a pánarab hírtelevízió közölte, hogy az Iszlám Állam vezetője túlélte a koalíciós erők légicsapását Moszulban.

A rendelkezésekre álló értesülések szerint a dzsihadisták katonai parancsnokait szállító gépkocsikonvojt, amellyel al-Bagdadi is utazott, a Washington vezette szövetség harci repülőgépei vették tűz alá al-Gabat térségében. A bombázás több tucat szélsőségessel végzett, köztük Abu Músza al-Magribivel, az Iszlám Állam vezetőjének egyik közeli bajtársával is - közölte a televízió.

Egyéb részletet azonban nem közöltek, így nem tudni, hogy al-Bagdadi hogyan menekült meg a légicsapás elől.

Az al-Arabíja televízió arról számolt be, hogy az Iszlám Állam egy másik magas rangú tisztségviselőjével is végeztek. Az Ahmed Hattab néven azonosított férfi vezette a dzsihadisták biztonsági szolgálatát Moszul déli részében.

Haider al-Abádi iraki kormányfő hétfőre virradóra jelentette be a Moszul felszabadítását célzó szárazföldi hadművelet kezdetét. Az offenzívában nagyjából 60 ezer fegyveres vesz részt, köztük - az asz-Szumaríja szerint - a hadsereg katonáin kívül terrorelhárító egységek, szövetségi és helyi rendőrök, kurd harcosok (pesmergák), illetve egy síita milícia és a térségbeli szunnita törzsek fegyveresei is. Az előrenyomulást az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légiereje támogatja.

A dzsihadista szervezet 2014 júniusában foglalta el az akkor kétmilliós Moszult, Irak második legnagyobb városát, ahol jelenleg is mintegy 1,3 millió ember él. Az iraki Ninive tartomány székhelyén becslések szerint több mint 6000 harcossal rendelkezik az Iszlám Állam.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?