Lavrov tűzszünetet sürget, Porosenko fegyverletételt

Moszkva/Kijev |

<p>Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy fegyverszünet feltételeinek megteremtését szorgalmazta szerda este az ukrán válságról amerikai kollégájával folytatott telefonbeszélgetésében.</p>

Az orosz külügyminisztérium közleménye szerint John Kerryvel tárgyalva Lavrov "a Kijev által délkeleten folytatott hadművelet leállításának és a fegyverszüneti feltételek megteremtésének szükségességét hangsúlyozta", továbbá, hogy sürgősen indítsanak segélyműveletet a lakosság megsegítésére, és "alakítsanak ki valódi nemzeti párbeszédet Ukrajna jövőjéről". A közlemény szerint a telefonbeszélgetést az amerikai fél kezdeményezte. Petro Porosenko ukrán elnök előzőleg úgy vélekedett: csak akkor kerülhet sor párbeszédre, ha az ország keleti részében az oroszbarát lázadók leteszik a fegyvert.

"Nem azért van szükségünk tárgyalásokra, hogy tárgyaljunk. A béketervünk a helyzet enyhítését kell, hogy szolgálja. A terroristáknak le kell tenniük a fegyvert" - idézte Porosenkót az ukrán elnöki hivatal, nem sokkal azután, hogy az államfő találkozott Szerhij Tarutával, a Donyeck megyei adminisztráció vezetőjével. Az elnök ugyanakkor nem zárta ki, hogy "kerekasztal-megbeszéléseket tartsanak a konfliktusban részt vevő felek között Donyeckben, a térség egymillió lakosú közigazgatási és ipari központjában.

Egy másik közleményben az elnöki hivatal arról számolt be, hogy a szombaton beiktatott Porosenko telefonon beszélt Joe Biden amerikai alelnökkel, hogy beszámoljon neki azokról a tárgyalásokról, amelyeket Mihail Zurabovval, Oroszország kijevi nagykövetével folytatott vasárnap óta.

Szombati beiktatásakor az ukrán elnök kijelentette, hogy béketervet dolgoz ki egy háromoldalú, úgynevezett összekötő csoporttal, amelynek Zurabov mellett Pavel Klimkin, Ukrajna németországi misszióvezetője és Heidi Tagliavini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) speciális képviselője a tagja. A Moszkva és Kijev közötti feszültség valamelyest tovább enyhült kedden, miután Porosenko utasítást adott, hogy az ukrán erők hozzanak létre biztonsági folyosót a kelet-ukrajnai harcok elől menekülni akaró helyiek számára.

Az ukrán egészségügyi minisztérium szerda délutáni közlése szerint a két hónapja tartó kelet-ukrajnai konfliktus eddig 270 halálos áldozatot követelt. A térségben a Donyeck és Luhanszk megye elszakadásáról május 11-én megtartott népszavazás óta folynak fegyveres harcok.

Donyeck térségében, ahol a leghevesebb harcok zajlanak, 225 ember halt meg a harcok következtében - köztük két gyermek és nyolc nő -, s a jelentés szerint 576 a sebesültek száma. A szomszédos Luhanszk megyét illetően 45 halálos áldozatról és 137 sebesültről számolt be az ukrán egészségügyi tárca.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?