Közös nyilatkozatot írt alá Ferenc pápa és Kirill pátriárka

Havanna |

<p>Közös nyilatkozatot írt alá Ferenc pápa és Kirill pátriárka pénteken Havannában, ahol a két egyházfő többek között a katolikus és az ortodox egyház közötti párbeszéd további erősítéséről, a kereszténység és az egész emberiség jövőjéről, valamint a társadalom iránti felelősségről tanácskozott. Elítélték a Föld tartalékait felemésztő féktelen fogyasztást, és felszólítják Európát, hogy maradjon hű keresztény gyökereihez.</p>

A havannai repülőtéren lezajlott mintegy két órás megbeszélés után a két egyházfő a tévékamerák nyilvánossága előtt aláírta közös nyilatkozatát. Az ünnepélyes aktus után megölelték egymást, majd sajtótájékoztatójukon röviden beszámoltak tanácskozásuk eredményeiről.

Kirill úgy fogalmazott, hogy a találkozó során kiderült: mindkét egyház felelősséget érez a társadalom, a kereszténység és a civilizáció jövője iránt.
    
Ferenc pápa is örömmel állapította meg, hogy megismerhették egymás álláspontját, és félszavakból is értették egymást. "Haladunk az egység felé" - mondta, és ezzel Kirill is egyetértett.
    
A két egyházfő óva intett az olyan európai integrációtól, amely nem tartja tiszteletben a vallási identitást, és felszólítják Európát, hogy maradjon hű keresztény gyökereihez. 
    
Az európai integráció, amely véres konfliktusok évszázadai után vette kezdetét, nagy reményeket ébresztett sokakban, akik a béke és biztonság garanciáját látták benne - olvasható a nyilatkozatban. 
    
A pápa és a pátriárka utalt rá, hogy más vallások is hozzájárultak az emberi civilizáció fejlődéséhez, ugyanakkor kifejezte meggyőződését, hogy Európának hűnek kell maradnia keresztény gyökereihez.
    
Meg kell teremteni a békét Szíriában, Irakban és Ukrajnában, sürgős lépéseket kell tenni a közel-keleti keresztények védelme érdekében - hangsúlyozta Ferenc pápa és Kirill pátriárka a nyilatkozatban.
    
"A Közel-Kelet és Észak-Afrika sok országában egész családokat irtanak ki keresztény testvéreink soraiból, egész falvakat és városokat semmisítenek meg, ahol ők élnek. Templomaikat barbár módon lerombolják, szent helyeiket kifosztják, megszentségtelenítik" - hívták fel a figyelmet.
    
"Szíriában, Irakban és a Közel-Kelet más országaiban keresztények tömeges, fájdalmas kivándorlása tapasztalható arról a földről, ahonnan hitünk elkezdett terjedni, és ahol az apostoli idők óta éltek" - hangsúlyozták.
    
Sürgetőnek nevezték, hogy Ukrajnában felülkerekedjenek a vallási ellentéteken, s hogy felszámolják az ottani konfliktust, amely már eddig is rengeteg halálos áldozattal járt, az egész társadalmat pedig mély gazdasági és humanitárius válságba sodorta. Az ukrajnai konfliktus minden szereplőjét óvatosságra intették, a társadalmi szolidaritásra, a békét szolgáló lépésekre ösztönözve őket. 
    
A dokumentumban többek között felszólítják az Ukrajnában működő egyházaikat, hogy fáradozzanak a társadalmi harmónia megteremtéséért, ne vegyenek részt a viszálykodásban, és ne támogassák a konfliktus további elmélyülését.
    
A féktelen fogyasztás felemészti a Föld tartalékait - hívta fel a figyelmet Ferenc pápa és Kirill pátriárka.
    
Különleges hangsúlyt helyeztek arra, hogy miközben a szegények tömegei a legalapvetőbb szükségleteiket sem tudják kielégíteni, az emberiség egyre nagyobb mértékű gazdagságot halmoz fel. 
    
"Nem lehetünk közömbösek a gazdag országok ajtaján kopogtató migránsok és menekültek millióinak a sorsa iránt" - hangsúlyozta a két egyházfő a dokumentumban.
    
Kiemelték, hogy nagy szükség van az egyházak közötti párbeszédre, és az egyházi vezetőknek különleges felelőssége van "ezekben a nyugtalanító időkben". Ugyancsak fontosnak tartották megemlíteni a dokumentumban "a vallásszabadság nagy értékét".
    
A pápa és a pátriárka külön kitért arra, hogy "sok országban válságban van a család intézménye", amely "egy férfi és egy nő házasságán alapszik".
    
Ferenc pápa a találkozó után folytatta útját Mexikóba.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?