Közepesen volt ittas balesetekor Stohl András

Budapest |

<p>Közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban a kirendelt orvos szakértő véleménye szerint a május 8-án hajnalban közúti balesetben részes S. András - áll a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság keddi közleményében. Az esetleges "egyéb jellegű befolyásoltságról" - a korábbi mintavétel alapján - egy hét múlva készül el a szakvélemény.</p>

Stohl András színész-műsorvezető a baleset estéjén az MTI-nek elismerte, hogy ő karambolozott Fót közelében.
A kedden kiadott rendőrségi közlemény szerint az említett időpontban egy személygépkocsi haladt Budapest felől Fót irányába, amikor a 2102. számú út M0-s autópálya és Fót közötti szakaszán - egyelőre ismeretlen okból - áttért a szemközti sávba, és nekiütközött két, szabályosan közlekedő személygépkocsinak. A balesetben egy személy súlyos, egy pedig könnyebb sérülést szenvedett. A vélhetően vétkes sofőr a baleset után - eddig ismeretlen időpontban - elhagyta a helyszínt.
A közlemény szerint mivel az adatgyűjtés során felvetődött, hogy az autót S. András fóti lakos vezette, otthonából vérvételre előállították, majd mint a karambol résztvevőjét meghallgatták, utána hazaengedték; a járművét lefoglalták.
"Az eljárás során kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleménye szerint S. András a baleset bekövetkeztekor közepes fokban volt alkoholtól befolyásolt állapotban" - írja a közlemény, hozzátéve: az egyéb jellegű befolyásoltságra vonatkozó mintavétel megtörtént, a kirendelt szakértő véleménye egy hét múlva készül el. A lefoglalt járművet igazságügyi műszaki szakértő vizsgálja.
A közlemény kitér arra is, hogy a karambolt vélhetően okozó járműben talált távcső az elsődleges megállapítás szerint - a sajtóhírekkel ellentétben - egy első generációs, úgynevezett BN-2-es, kereskedelmi forgalomban is kapható, haditechnikai eszköznek nem minősülő távcső.
Az ügyben közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt, ismeretlen tettes ellen indult eljárás - zárul a rendőrségi közlemény.
A karambol estéjén az MTI telefonos érdeklődésére Stohl András azt mondta, hogy ő okozott balesetet hajnalban a fővárosból fóti otthona felé tartva, és hibásnak érzi magát a történtekért. Hozzátette: csak a mentők kiérkezése után hagyta el a helyszínt, de részleteket nem közölhet, mert az ügyvédek azt tanácsolták neki, hogy várják meg a vizsgálat végét. "Rettenetesen sajnálom, ami történt - mondta Stohl András -, és nagyon szégyellem magam…Megérdemlem, hogy ezek után széttépjenek az újságok, illetve hogy az emberek azt gondolják rólam: borzalmas alak vagyok.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?