Közel félmillió dollárt kerestek tavaly Obamáék

Washington |

<p>Összesen 481 ezer dollárnyi összjövedelmet szerepeltet tavalyi adóbevallásában Barack Obama amerikai elnök és felesége - közölte a Fehér Ház pénteken Washingtonban.</p>

Jay Carney szóvivő közleménye szerint Obamáék összesen 98 ezer dollár adót fizettek az elmúlt évre, ami 20,4 százalékos jövedelemadó-rátát jelent. Ez valamivel magasabb a kötelezően előírtnál, amivel az elnök azt kívánja jelezni, hogy igazságosabb, a gazdagokat a jelenleginél jobban terhelő adórendszerre van szükség.    Tavaly az elnöki család jóval kevesebbet keresett, mint a megelőző években. 2011-ben még 844 ezer, tavalyelőtt 662 ezer dollárnyi közös jövedelmet vallottak be. A visszaesést a közlemény szerint az okozta, hogy elnöki fizetése mellé Obama tavaly kevesebb jogdíjat kapott könyveiből. A jogdíjakból befolyt összeg 2013-ban 110 ezer dollár volt.     A bevallás szerint az Obama-család tavaly több mint 59 ezer dollárt (bruttó összjövedelmének mintegy 12 százalékát) jótékonysági célra folyósította. Ez az összeg 32 alapítvány és más haszonélvező között oszlott meg.    Bevallotta jövedelmét Joe Biden alelnök és felesége is. Ők összesen 407 ezer dollárt vittek haza tavaly, de ebből 96 ezret befizettek adóként. Jótékony célra összesen több mint 20 ezer dollárt utaltak át. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?