Kozákok korbáccsal csapkodták meg a Pussy Riot tagjait

Szocsi |

<div>Szerdán is bekerült a nemzetközi híráramba az orosz Pussy Riot: a zenekar figyelemfelkeltő utcai performanszát kozák egyenruhások akadályozták meg, korbáccsal megcsapkodták az együttes több tagját és támogatóját Szocsiban.</div><div>&nbsp;</div>

A női punkegyüttes kis előadásra készült egy, a téli olimpiát reklámozó falfelület előtt rikító színű ruhába öltözve, arcukra maszksapkát húzva. Amint elővettek egy gitárt, továbbá jelképesen - hangerősítés nélkül - egy mikrofont, és a zenekar szólistája rázendített a Putyin megtanít a hazaszeretetre című Pussy Riot-dalra, legalább tíz kozák biztonsági őr lépett hozzájuk, fejükről lerántották a símaszkokat, kezükből kikapták a gitárt.    A szólista nő annak ellenére folytatta a Putyinos dalt, hogy könnygázspray-t fújtak az arcába, és egy kozák kancsukával rávert egyet, miközben - a dalszöveghez kapcsolódón - azt üvöltözte, "majd mi megtanítjuk neked a hazaszeretetet". Az együttes néhány más tagjára is rácsaptak a rövid nyelű korbáccsal.    A kozák akció nagyjából három percig tartott, a zenekart elzavarták a helyszínről.   [[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"137785","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]    A zenekar kedden azért szerepelt a hírekben, mert két legismertebb tagját, Nagyezsda Tolokonnyikovát és Marija Aljohinát pár órára őrizetbe vette a rendőrség, amelynek közlése szerint csak kihallgatásra "rendelték be" őket szállodai lopással kapcsolatban.     Tolokonnyikova szerdán azt mondta, hogy az előző két napon is bevitték őt Aljohinával együtt a rendőrségre, ahol vasárnap hét órát töltöttek, hétfőn meg már tízet.    A Pussy Riot azzal vált világhírűvé, hogy a moszkvai Megváltó Krisztus székesegyházban 2012 februárjában tartott, botrányt keltő fellépése miatt két tagja 21 hónapon át javító-nevelő táborban raboskodott. Tavaly decemberben szabadultak, miután - büntetésük lejárta előtt három hónappal - közkegyelmet kaptak.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?