Könnyítik a románok a határátlépést

Bukarest/Budapest. Véget ért a határmizéria az erdélyi magyarok számára azután, hogy Románia és Magyarország határrendészeti parancsnokai együttműködési megállapodást írtak alá.

Bukarest/Budapest. Véget ért a határmizéria az erdélyi magyarok számára azután, hogy Románia és Magyarország határrendészeti parancsnokai együttműködési megállapodást írtak alá. E szerint a két ország állampolgárainak az útlevélen kívül semmilyen dokumentumra nem lesz szükségük ahhoz, hogy a másik országba utazzanak, akárcsak bevásárlás céljából is. A megállapodás létrejöttét Calin Popescu Tariceanu kormányfő jelentette be. Rámutatott: annak érdekében, hogy a személyek szabad mozgását ne korlátozzák, a román határőrök csakis a Schengen-térség államaiba utazóktól kérik az utazás célját igazoló dokumentumokat. ĺgy Nagy-Britannia és ĺrország mellett az unióhoz 2004-ben csatlakozott tíz országba utazóknak sem kell meghívólevelet vagy szállodai szobafoglalási igazolást bemutatniuk a határon. Markó Béla kormányfőhelyettes azt hangsúlyozta: a megállapodás azután jött létre, hogy a magyar és a román belügyminiszter telefonon megegyezett az áldatlan állapot mielőbbi megszüntetéséről, vagyis a csak október elsején életbe lépett új rendelet viszszavonásáról. (n)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?