Kockáztató kakukktojás

A brit gitárzenekarok új éráját a Franz Ferdinand indította el 2004 februárjában megjelent bemutatkozó lemezével. A divathullám elindítója után a követők is szép sorban jelentetik meg második korongjukat.

A kakukktojás, a nem „hagyományos úton” befutott The Ordinary Boys azonban mindenkit megelőzött. A 2004-es bemutatkozását követően már tavaly júniusban kiadta második albumát Brassbound címmel, és jelenleg a harmadik korong megjelentetésére készül. A brightoni együttes a kisvárosi fiatalok életérzéseit próbálja megfogalmazni, de célközönsége eleinte inkább az ugyanezzel próbálkozó Hard-Fi nevű zenekart részesítette előnyben. A The Ordinary Boys a szakmabelieket sem győzte meg, zeneileg túlságosan a The Clash és a The Jam örökségére támaszkodik, a második lemezén még egyértelműbben nyúlja le az elődöket, kiegészítve a Madness-szel és a The Specialsszel. Úgy tűnt, a második album az első sorsára jut, nem lesz sikeres. Aztán kis csellel, alternatív módszer segítségével mégis befutott az együttes. A frontember, Sam Preston gitáros-énekes az év elején részt vett az angol Channel 4 tévécsatorna Celebrity Big Brother című valóságshowjában, a siker ennek tulajdonítható. A zenekar Boys Will Be Boys című dala februárban a brit lista bronzérmes pozíciójáig jutott, miközben a gyorsan elfelejtett második album új erőre kapott, és szépen fogyott. Az ilyen műsorok az esetek túlnyomó többségében csak ideig-óráig repítik szereplőiket a sikeresek közé. Hogy a The Ordinary Boysnak sikerül-e ebből huzamosabb időre is sikert kovácsolnia, rövidesen kiderül. A tervek szerint októberben jelenik meg harmadik nagylemeze How To Get Everything You Ever Wanted In Ten Easy Steps címmel. „Sokan meglepődnek majd az album hallatán. Elkerülhetetlennek éreztük a radikális zenei változtatást. Én személy szerint megtanultam, hogy mindennél célravezetőbb, ha masszív kockázatot vállalsz, és végrehajtod, amit akarsz. Nem szabad alkalmazkodni” – nyilatkozta Preston. (péjé, d)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?