Kinyit a Szerelmi fészek

Az elmúlt héten nagy zenei visszatérést harangozott be Fred Schneider: elárulta, hogy zenekara, a The B-52’s vadonatúj albumon dolgozik.

A Georgia államból származó The B-52’s, az amerikai újhullám egyik vezető együttese 1976-ban alakult meg. Legnagyobb sikerét csak évekkel később, ’89-ben aratta – a Love Shack (Szerelmi fészek) című slágerrel odahaza a harmadik, Nagy-Britanniában a második helyig jutott a kislemezek összesítésén. A zenekar utolsó stúdióalbuma ’92-ben látott napvilágot, Good Stuff címmel. A slágerlisták élmezőnyében legutóbb ’94-ben járt a The Flintstones című film (Meet) The Flintstones című betétdalával. Ezt követően egy időre felfüggesztette tevékenységét, ’98-ban tért vissza. Azóta gyakran koncertezik, és kiadott két válogatáslemezt, új szerzeményekkel viszont nem jelentkezett. A énekes-frontember, Fred Schneider az elmúlt héten megörvendeztette a rajongókat. „A ’89-es Cosmic Thing és a ’92-es Good Stuff című albumaink után kiégtünk, kellett egy kis idő, hogy feltöltődjünk, visszazökkenjünk a régi kerékvágásba. Most már minden rendben van. Egy ideje már szerettünk volna új felvételeket komponálni, de ez eddig kivitelezhetetlen volt, mivel különböző városokban éltünk. Most mindannyian visszatértünk megalakulásunk színhelyére, Athens városába, és második hónapja dolgozunk az új dalokon. Lényegesen nem rugaszkodunk el a stílusunktól, mindöszsze az elektronikus zenei műfajok felé irányuló markánsabb nyitás jelent újdonságot a készülő lemezünkön” – nyilatkozta.

A The B-52’s új stúdióalbumának megjelenése 2008 elejére várható. Az együttes közben több amerikai és európai koncertdátumot is lekötött a következő hónapokra. A fellépéseken a tagok ígérete szerint új szerzemények is felcsendülnek. (péjé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?