Kínai katonák is lesznek a moszkvai nemzetközi díszszemlén

Peking |

<p>Kínai katonák is fognak a Vörös téren masírozni a második világháború befejezésének 70. évfordulója alkalmából rendezendő moszkvai díszszemlén - erősítette meg Kína oroszországi nagykövete a China Daily című angol nyelvű napilap keddi számában.</p>

A fasiszta agresszorok ellen vívott Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem kerek évfordulója lesz az első alkalom, hogy Kína egy "menetelő katonai egységgel" lesz jelen a Vörös téren - fogalmazott Li Huj. Mint mondta, Kína részvétele a parádén egyértelműen a két ország közötti "stratégiai összehangoltság" kifejezése.

A kínai díszőrségnek a győzelem napi parádén részt vevő - száztíz katonából álló - egysége már a múlt hétvégén megérkezett az orosz fővárosba és megkezdte a felkészülést. Jang Cseng, az orosz tanulmányok sanghaji intézetének igazgatóhelyettese úgy vélte, hogy a kínai katonák jelenlétének "szimbolikus jelentősége van egy olyan időszakban, amikor a Peking és Moszkva közötti stratégiai partnerség új szakaszba lépett".

A China Daily összeállításában emlékeztet arra, hogy a kínai Népi Felszabadító Hadsereg katonái első ízben 2010-ben, Mexikóban vettek rész katonai parádén külföldön, az ország függetlenségének 200. évfordulóján. Második tengeren túli szereplésük egy évvel később Venezuelában volt.

A lap utalt arra, hogy India - ugyancsak először - egy hetventagú kontingenst küld a vörös téri díszszemlére, amelyen több mint 15 ezer katona vonul majd tíznél több országból.

Moszkva 68 államfőnek küldött meghívót, és sajtóértesülések szerint 26 ország vezetői erősítették meg részvételi szándékukat, köztük a FÁK-országok és az Oroszország mellett Brazíliát, Indiát, Kínát és Dél-Afrikát tömörítő BRICS-országok, továbbá leginkább ázsiai és latin-amerikai államok. Hivatalos bejelentésekből tudni lehet, hogy Hszi Csin-ping kínai államelnök és Pranab Mukherjee indiai államfő jelen lesz a győzelem napi ünnepségen.

A Krím Oroszország általi tavalyi annektálása miatt a nyugati országok vezetői, köztük Barack Obama amerikai elnök és Angela Merkel német kancellár lemondta részvételét, Merkel azonban május 10-én Moszkvába látogat, hogy koszorút helyezzen el a második világháborúban elesettek emlékére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?