Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával

Peking |

<p>Kína beszüntette katonai kapcsolatait Észak-Koreával - jelentette ki a kínai védelmi minisztérium egyik képviselője a Channel News Asia szingapúri hírtelevíziónak nyilatkozva.</p>

 Az interjú részletei vasárnap kerültek adásba. Csou Bo a nemzetközi biztonsági együttműködésért felel a kínai védelmi tárcánál. Elmondta, hogy korábban sokrétű volt a kapcsolat és a véleménycsere Észak-Koreával, de ez a nullára csökkent, ami a "mindenki számára ismeretes okok miatt történt".

Szavai szerint Peking "szolidáris a nemzetközi közösséggel abban, hogy szükséges tiszteletben tartani az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait a Phenjannal kapcsolatos kérdésekben".

Hozzátette, "Peking a lehető legérthetőbben Phenjan tudomására hozta azt az álláspontját, amely szerint Észak-Korea érdekelt abban, hogy megkezdjék a Koreai-félszigetet mentesítését az atomfegyverektől és szavatolják a régió biztonságát".

Csou Bo szerint ugyanakkor számtalan ok miatt nagyon kaotikus a helyzet a térségben, többek között az észak-koreai kísérleti rakétaindítások miatt a Dél-Korea déli részén hadrendbe állítandó THAAD amerikai rakétavédelmi rakétarendszer következtében is. 

A kínai védelmi tárca képviselője abban bízik, hogy sikerül megoldást találni ezekre a kérdésekre. Kifejtette: Észak-Korea közvetlen kapcsolatokat szeretne teremteni az Egyesült Államokkal, Kína pedig igyekszik ezt segíteni. Példaként említette a korábban Phenjannal Pekingben folytatott hatoldalú tárgyalásokat, amelyben részt vett az Egyesült Államok, Dél-Korea, Japán és Oroszország is.

A helyzet összetettségét mutatja, hogy Moszkva és Peking július elején közös nyilatkozatban felszólította Washingtont, azonnal állítsa le a THAAD rakétavédelmi rakétarendszer hadrendbe állítását Dél-Koreában. Az Egyesült Államok szerint a rendszerre - amelyet már szeptemberre hadrendbe akarnak állítani - az észak-koreai rakétafenyegetés miatt van szükség. Oroszország és Kína viszont azt állítja, hogy ez csak ürügy, az Egyesült Államok az ázsiai katonai infrastruktúráját akarja vele bővíteni, de azt kockáztatja, hogy felborul a térségben a stratégiai erőegyensúly.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?