Kim Dzsong Un ideje lejárt, átállították az órákat

észak-korea
Phenjan |

Fél tizenkettőkor hirtelen éjfél lett.

A Dél-Koreában használt időzónához igazították az órákat Észak-Koreában, így újra 9 órával a greenwichi idő (GMT) előtt járnak, egy időzónában Dél-Koreával és Japánnal. Kim Dzsong Un 2015 augusztusában vezetett be saját időzónát, 30 perccel visszaállította az órákat. Ez volt a „phenjani időzóna”, amelyet Japán második világháborús vereségének 70. évfordulója alkalmából vezettek be, arra hivatkozva, hogy ki akarják irtani a Koreai-félsziget fölötti egykori japán gyarmati uralom maradványait. Abban az időben, 1910-1945 között került Korea a japán időzónába.

Az órák átállítása az első gyakorlati lépés Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Mun Dzse In dél-koreai elnök történelmi csúcstalálkozója óta - írta a KCNA. Az intézkedést Kim Dzsong Un javasolta a találkozón, mert „elszomorította”, hogy a tárgyalás helyszínén, a két országot elválasztó demilitarizált övezet déli oldalán lévő Béke Házában két óra lógott a falon, az egyik a szöuli időt, a másik a phenjani időt mutatta.
 

Az április 27-i csúcstalálkozón Kim és Mun megfogadta, hogy együttes erőfeszítéssel idén hivatalosan is lezárják az 1950–53-as koreai háborút. Donald Trump amerikai elnök május végén vagy június elején találkozik a phenjani vezetővel, hogy a Koreai-félszigeten kialakult feszültség tartós csökkentéséről, valamint a térség atomfegyver-mentesítéséről tárgyaljon. A Fehér Ház bejelentette pénteken, hogy Trump Washingtonban fogadja a dél-koreai elnököt május 22-én, még a Kim Dzsong Unnal tartandó találkozó előtt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?