Kigyulladt és részben összeomlott egy daru New York belvárosában

daru

Kigyulladt és részben összeomlott egy daru New York belvárosában egy épülő toronyház tetején szerdán.

Eric Adams, New York polgármestere közölte, hogy a balesetben senki sem vesztette életét, négy ember könnyebb sérüléseket szenvedett, ugyanakkor kiemelte, az utcára lehullott törmeléket látva sokkal rosszabb is történhetett volna.

A lángok egy 54 emeletes, mintegy 100 méter magas épület tetején működő daru motorházából csaptak fel helyi idő szerint a reggeli órákban, miközben az eszköz 16 tonnányi betonterhet emelt.

A New York-i tűzoltóság igazgatója elmondta, hogy a lángok meglazították a daru acélsodrony tartóit, ezután a hosszabb karja leszakadt, és egy közeli épülethez csapódott, majd az utcára zuhant. Joseph Pfeifer közölte, hogy a darukezelő megpróbálta eloltani a tüzet, de menekülnie kellett, így végül a tűzoltók egy szomszédos épület erkélyéről kezdték elfojtani a lángokat. A tűzoltók közül ketten megsérültek.

A beszámolók szerint az utcán közlekedő gyalogosok életüket mentve menekültek a lehulló törmelék elől Manhattanben a 10. sugárút és a 41. utca sarkán.    

A tűz okát még vizsgálják.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?