Kész az Obama-kormány

Washington |

<p>Utolsó két miniszterét is megnevezte a megválasztott amerikai elnök. Így egy hónappal Barack Obama beiktatása előtt összeállt a teljes kormány.</p>

Egy hónappal hivatalba lépése előtt, közlekedési és munkaügyi minisztere, valamint kereskedelmi képviselője megnevezésével Barack Obama megválasztott amerikai elnök befejezte kormánya összeállítását. A demokrata kabinetbe két republikánus is bekerült. Robert Gates jelenlegi védelmi miniszter posztján marad, és a közlekedési tárca vezetője is republikánus lesz - tájékoztatott a Kossuth Rádió.

A megválasztott elnök kijelentette: a gazdasági válság nem hónapokig, hanem évekig fog tartani. Obama jelezte: az országot érő kihívások súlyossága miatt állította össze ilyen gyorsan, elődeinél korábban gazdasági csapatát. A majdani elnök, aki január 20-án foglalja el hivatalát, még nem mondott konkrét összeget arra vonatkozóan, hogy mekkora méretű lesz az általa tervezett új gazdasági élénkítő csomag, de megfigyelők szerint 850 milliárd dolláros, két évre szóló program szerepelhet a tervekben. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?