Kerékpárosra támadt egy kutya, amputálni kellett a karját

Vádat emeltek egy magyarországi nő ellen, akinek kutyája kiszabadult a kennelből és a nyitott kapun át az utcára kijutva rátámadt egy kerékpározó nőre – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség kedden az MTI-vel.

A vádirat szerint a tázlári nő kerítéssel körülvett családi háza kertjében tartotta nagytestű kutyáját. Amikor tavaly szeptemberben otthonából távozott, nem csukta be az utcára nyíló kaput, így a kennelből kiszabaduló akita az utcán feldöntött egy kerékpárost, majd a földön fekvő nő bal csuklóját leharapta, az alkarját pedig olyan mértékben roncsolta, hogy amputálni kellett. A harapás okozta nagyfokú vérveszteség miatt a sértett közvetett életveszélyes állapotba került.

A megvadult kutyát a szomszédok és az időközben hazaérkező tulajdonos fékezte meg.

Az ügyészség a kutya gazdáját gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértéssel vádolja és próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetés kiszabását indítványozza – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?